Így adták át a Ligetben Szkander bég elátkozott szobrát, aminek nincsenek karjai
Magyarországon nem ritkák a köztériszobor- és emlékműbotrányok, de Szkander bég szobrának vicces sztorija izomból nyomja le a német birodalmi sas hátán lovagoló Nagy Imrét is.
Az albán nemzeti hősnek, Hunyadi János spanjának, a legendás törökverőnek, aki magyar diákok generációit ébresztette fel a nevével a töriórai szendergésből a várnai csatáról szóló apró betűs résznél, ugyanis már 2017-ben szobrot állítottak volna Budapesten. Abszolúte megérdemelten, nála magyarosabb hős ugyanis nem nagyon termett a Balkánon: két döntő csatából is elkésett. Okés, igazából mindkettőből Brankovics György szerb despota szemétkedései miatt, de az embernek gimis korában mélyen be tud vésődni, ahogy a padtársa hülye mély hangon azt suttogja, hogy “tanár úr kérem, pont ideértem volna a lovasrohamra, de a Brankovics feltartott”.
Szkander bég olyan, mint Stirlitz vagy Ol’ Dirty Bastard, amennyiben irtó sok néven ismerik, de utóbbival ellentétben őt senki sem nevezte Big Baby Jesusnak. Castrioti és Kasztrióta Györgynek, Gjergj Kastriotinak, Skenderbeunak és Iskender Beynek annál inkább.
Szóval Szkander bégnek már négy évvel ezelőtt szobrát állítottak volna Budapesten, ha Albánia itteni nagykövete, Arian Spasse nem követi el azt a szarvashibát, hogy kiposztol egy, a félkész szobor előtt pózolós fotót, amin Mihály Gábor Kossuth-díjas szobrásszal flexelnek utóbbi műtermében.
Ez előtt a mű előtt:
A fotó meghökkentő reakciókat váltott ki a köztéri plasztikák albániai kedvelőiből. A tiranai szépművészeti egyetem dékánjának remegő ujjakkal bepötyögött Facebook-posztja szerint Ardian Isufi még életében nem látott ennyire felkavaró Szkanderbég-ábrázolást. A dékán szerint a szobor olyan fickót ábrázolt, aki “lehetett magyar, bolgár vagy szerb, de albán semmiképpen.” Isufi az albán Külügyhöz fordult, egy albán képzőművész azt nyilatkozta, hogy a szobor az albánság összemosása a szerbekkel, sőt egyenesen az albánok létének tagadása, a budapesti nagykövetség leszedte a posztot, Spasse nagykövet pedig gyorsan közölte, hogy amit kiposztolt, az csak egy vázlat volt és a végleges verziónak már olyan arcvonásai lesznek, amikhez az albán közönség hozzászokott.
Hogy milyenek ezek a vonások? Szkanderbég leghíresebb albániai szobrai alapján
Kasztrióta György fejedelem nagyjából úgy nézhetett ki, mint a Technoviking nevű partikulturális mémfigura.
Ez tökéletesen egybevág azzal, hogy máig nem tudni, ki is a Technoviking, így nyugodtan lehet albán.
Mihály Gábor Szkander Bégje viszont tiszta Kibédi Ervin, akiről köztudott, hogy az óbudai sváb Kirschner család sarja volt.
Ilyen előzmények után hétfőn délelőtt izgatottabban érkeztem a Ligetbe, a Vajdahunyad vára mögötti területre, mint II Murád százezres serege a krujai sasfészek alá. Mihály Gábornak sikerült-e végre jól megfognia az echte albán arcvonásokat? Elég lehet erre négy év? És ha már itt tartunk: hogy néz ki egy szerb? És vajon megismerne-e bárki pónemre egy szerbet, ha az nem visel fekete bőrdzsekit? Fogas kérdések, ám a helyszínre érve azonnal kiderült, hogy a nagy részükre biztosan nem itt fogom megkapni a választ.
Az albán fél ugyanis nem bízta a magyarokra a megfelelő mértékben albános arcvonások előállítását, hanem úgy vágták át a gordiuszi csomót, mint I. Ulászló II. Murádot hat héttel a tíz évre megkötött békeszerződés aláírása után:
Lemásolták Szkander egyik legismertebb tiranai szobrát, és a másolatot Budapestnek ajándékozták. Ez egyébként szokatlanul érzelmes hadvezér-ábrázolás, Szkanderbég ugyanis a kedvenc kis zergegidájával látható rajta, akitől egy pillanatra sem tudott megválni, így a levágott fejét a sisakjára tűzte.
A mellplasztika annyira jól sikerült, hogy az albán kultúrdiplomácia már több európai városban elszórta a példányait.
Odamentem hozzá, és mélyen a szemébe néztem. “MINDENKIRŐL azért nem derülhet ki, hogy ---” - motyogtam magamban, de nehéz lett volna tagadni, hogy a Liget-beli Szkander tisztára a Michelangelo-féle Mózes.
Ez a kombinációk olyan örvényét nyitotta meg előttem, hogy szinte beleszédültem Áder János pontynyálkától csatakos karjaiba. Ő is ott volt ugyanis, akárcsak Karácsony Gergely főpolgármester, a négy éve akkora kalamajkát kavaró albán nagykövet, sőt maga Illir Meta is, akit annak ellenére köztársasági elnöközött minden jelenlévő, hogy egy hónapja megtörtént vele az, ami még Donald Trumpnak sem sikerült: a tiranai parlament sikeres impeachmentet mutatott be ellene, és 104-7-es szavazataránnyal megfosztotta az elnöki címtől. Igaz, ez csak az alkotmánybírósági rábólintás után lesz hivatalos, ami a várakozások szerint kábé negyedéves folyamat, így Meta még egy rakás szobrot adhat át addig.
A szoboravatón az ilyen eseményekhez képest rajtuk kívül is meglepően sokan voltak. Rövid körbeszimatolás után már meg is tudtam, miért: a tömeg nagy része a helyi albán diaszpóra tagjaiból állt. A legnagyobb csalódásomra egyikük sem hasonlított sem a Technovikngre, sem Kibédi Ervinre, sem Mózesre, sem Dua Lipára, inkább olyanok voltak, mint egy rakás izgatottan trécselő pontyhorgász egy Duna-Tisza-közi bányató partjáról.
Egyetlen, távolról Nikola Gruevszkire hajazó férfiember volt, akin szinte éreztem a Quafmolle-környéki hegyi rétek vadvirágainak jellegzetes illatát. Na, ő gyorsan megszólalt, hogy Szervusz, de rég láttalak.
Hogy miért jött el ennyi albán, azt is megtudtam nemsokára.
De előbb elcsodálkoztam azon, hogy Áder János a kamerák kereszttüzében végrehajtott médiacsacsogás műfajában simán lenyomja Karácsonyt, aki úgy viselkedett, mint aki eltévedt a regisztrációnál, és most jött rá, hogy ez nem is a csincsillatenyésztők bulija, de nem mer szólni, mert mindenki olyan lelkesen pofázik az orchideákról.
Az albán kellemes hangzású, kifejező nyelv - állapítottam meg nem sokkal később, mert nekem már nem jutott tolmácsgép. Karácsony Gergely szórakoztató beszédét viszont szerencsére értettem. A főpolgármester nem egy Eminem, de ezt most jól odatette, amennyiben szónoklata elején általános meglepetésre a magyar-albán közös múlt felemelő tapasztalatait emlegette, hogy közvetlenül ezután a közös jövő kerüljön szóba, hogy amikor már tényleg mindenki eleven kérdőjellé vált, kivágja az asztalra, vagyis egész pontosan a Liget porába a megoldást: “közös vízgazdálkodás!”
Elképzeltem, ahogy Hunyadi János és Kasztrióta György együtt adnak át egy biológiai tisztítóművet, páncélingig gázolva a hasznos baktériumkultúrában, a muszlim hódítók nagy-nagy irigységére, miközben Brankovics György dúlva-fúlva köpködi a kezeletlen zagyot Kölpény várudvarán.
Karácsony történelmi vízióját egy albán opera-énekesnő csodálatos szoprán kakukkhangokkal ellensúlyozta.
A beszédek után jött a koszorúzás, majd a Lényeg. Mert mint kiderült, ami eddig történt, mind csak Valaminek Az Előjátéka volt.
A koszorúzást hivatalos fotózás követte a szobor előtt. Karácsony itt sem tudott feloldódni, úgy feszengett a helyzetet kellőképpen élvező politikustársai között, mint akit mindjárt behívnak szóbelizni, de évszázados pontossággal sem tudná megadni a második rigómezei csata időpontját. De pár perc után szabadon engedték, és úgy tűnt, hogy vége a bulinak, amikor észleltem, hogy a szobor környékén minden eddiginél sűrűbb a tömeg.
Odanéztem, és Illir Meta éppen egy pöttyös pólót viselő fickóval pózolt Szkander előtt. Aztán három nővel. Aztán egy szemüveges, láthatóan extázisba került fickóval. Aztán egy vidám, közben szelfizgető társasággal. Most vettem észre, hogy ideáramlott a teljes hazai albán diaszpóra, és mindenki közös fotót szeretne Meta mesterrel. Amit mindannyian meg is kaptak. A dörzsölt profi úgy pózolt, mintha ez lenne a legélvezetesebb dolog az életében. Aminél tényleg csak az tudja talán boldogabbá tenni, ha az, akivel pózol, közben még szelfizi is magát.
Szóval ezért örültek ennyire az albánok, hogy négy év gatyázás után végre sikerült átadni a budapesti Szkanderbég-szobrot.