Szerda este, a szinte már menetrendszerű hosszabbítás után eldőlt, hogy vasárnap este Olaszország és Anglia játszhat a Wembleyben az Európa-bajnokság döntőjében.

Egyszer volt 1992

Az angolok vérrel, verejtékkel kis bírói segítséggel és szerencsével végül le tudták nyomni a dánokat. Hiába szereztek vezetést a dánok az EB legelső szabadrúgásgóljával még az első félidőben, az angolok gyorsan egyenlíteni tudtak – az EB tizedik öngóljával.

Ez a gyors egyenlítés volt a meccs kulcspillanata, innentől kezdve valahogy egyértelműnek tűnt, hogy ez a meccs már nem lesz a dánoké. A 90. percig még kitartott a lelkesedésük és az erőnlétük, a hosszabbításra viszont nem maradt abból a plusz energiából, amit Eriksen kvázi-tragédiája adott nekik.

És pechük is volt. A 103. percben Sterling elesett a dán tizenhatoson belül, és hiába nem volt egyértelmű még a VAR visszajátszásaiból sem, hogy ki szabálytalankodott ellene, ha egyáltalán bárki, a bíró megadta a büntetőt. Amit Kane belerúgott Schmeichelbe, a kipattanót viszont már be tudta pofozni.

A célegyenesig úgy tűnt, hogy 29 évvel az 1992-es csoda után az egész futballvilágot maguk mellé állító dánok ismét eljuthatnak a csúcsra, de végül az utolsó előtti lépcsőfokon már nem jutottak túl. Anglia viszont 1966 óta először, 55 év szenvedés után ismét ott lesz egy nagy torna döntőjében. Abban a Wembleyben, ahol annak idején, szintén egy minimum vitatható bírói döntés segítésével, le tudták győzni a világbajnoki döntőben a németeket

A döntő elé

Majd vasárnap kiderül, hogy pontosan milyen forgatókönyv szerint zajlik a döntő. Előzetesen viszont az tűnik a legérdekesebb kérdésnek, hogy az angolok rá tudják-e kényszeríteni az akaratukat, egyáltalán megpróbálják-e rákényszeríteni az akaratukat az EB eddigi meccsein legkiforrottabb, legmagasabb színvonalú focit játszó olaszokra.

Ha Gareth Southgate úgy dönt, hogy megpróbálja irányítani a döntő alakulását, nem csak a szerencsében és az ellenfél hibáiban bízik, érdemes alaposan átnéznie, hogy tudta Luís Enrique spanyol válogatottja rákényszeríteni az akaratát Roberto Mancini csapatára.

Muraközy Balázs elemzése szerint a kulcs ehhez a spanyol presszing volt, ami elsősorban az olasz labdakihozatalok kulcsembereit, a két hatost (Jorginho, Verratti) és Bonuccit igyekezett kikapcsolni. Őket többnyire nagyon szorosan, sokszor embert fogva őrizték.

Vajon Southgate megpróbálkozik valami hasonlóval? Vagy ez teljesen rossz kérdés, mert neki nincs egy Busquets-Koke-Pedri középpályája? Vasárnap este kilenckor, na jó, háromnegyed tizenegykor, na jó, a tizenegyesek után valamivel, de még éjfél előtt kiderül.

Végre valami új

A válogatott tornákon egyre kevésbé látunk nagy újdonságokat – a legjobb csapatok és a legravaszabb edzők ma már mind a klubfociban vannak. Az Európa-bajnokságokra maradnak a gyorsan begyakorolható, nem hónapokon át csiszolt kis trükkök.

Rory Smith, a New York Times szakírója szerint ilyenek a furcsa sorfalvariációk. A sorfalak mögé a földre fekvő „krokodil” látványát már megszoktuk, de ezen az EB-n felbukkantak a szabadrúgás elvégzője által épített falak is.

Jó példa volt erre a tegnapi meccsen Damsgaard szabadrúgásgólja. Elsőre csak annyi látszott, hogy mintha Pickford kapus nagyot lepkézett volna, utólag viszont már világos, hogy ehhez nagyban hozzájárult az a három dán, akik előbb az angol fal mellett álltak fel, majd a rúgás pillanatában már bemozogtak elé.