Feljelentették a terrorelhárítókat a pszichés beteg miatt, akit saját otthonában terítettek le

július 29., csütörtök 9:06

Helyreigazítás: Cikkünkben tévesen közöltük, hogy a gyanúsított első tárgyalását még a kórházban, egy szombati napon, akkor még kirendelt védő jelenlétében folytatták le. A valóság ugyanis az, hogy a kirendelt védő csupán a pénteki napon megtartott első gyanúsítotti kihallgatás alkalmával vett részt az eljárásban, amelyen a gyanúsítás közlésére került sor, míg a szombati napon, a letartóztatás tárgyában tartott ülés napján már meghatalmazott védő látta el a védelmet.

Krisztián paranoid skizofréniában szenved. Pszichés betegként különböző epizódokat él át, amikor intenzívebbet, akkor gyakorlatilag mindentől és mindenkitől retteg, fellépése félreérthető és fenyegető lehet.

A 42 éves férfi júniusban, egy rossz epizódjában egy budakeszi szépségszalon fodrászához közelített egy légpuskával a kezében. A rémült fodrász kihívta a rendőrséget, Krisztián azonban addigra már elment. A lakhelyét ismerték, így a rendőrök szóltak a hatodik kerületi kollégáknak, hogy menjenek ki érte a lakására. Így is tettek, a férfit aztán Budaörsre szállították, ahol kihallgatták, de sokra nem mentek vele.

Amikor szülei értesültek róla, hogy mi történt, azt kérték, szállítsák át Krisztiánt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, mert azzal tennék vele a legjobbat, és erre kötelezni is csak a hatóságok tudják, ők nem. Elmondták azt is, hogy régóta pszichés betegséggel küzd, egyébként nem veszélyes, és a légpisztollyal, ami nála volt, amúgy sem tudna komoly kárt okozni.

A rendőrök azonban nem szállították át sehova, orvost sem hívtak hozzá, hanem elengedték. Mivel pénz nem volt nála, gyalog indult haza Budapestre. Két nappal később egy szomszédja azzal riasztotta a rendőrséget, hogy fegyverrel hadonászik, és fenyegetően lép fel vele szemben. Azt nem tudták, pontosan milyen fegyver van nála. A rendőrség értesítette a Terrorelhárítási Központot, akik nagy erővel vonultak ki a hatodik kerületi társasházhoz. Hogy ezután pontosan mi történt, egyelőre nem teljesen világos, de Krisztián családja szerint jogsértések sora következett.

A szomszéd hívása után a kommandósok körbevették a lakást, ő pedig bezárkózott. A helyszínen készült videó vágott verziójának egy pillanatképe szerint Krisztián egy ponton kezében fegyvernek látszó tárggyal lépett ki a lakásból, és azt rájuk fogta. A TEK-esek ezután célzott lövéseket adtak le rá a függőfolyosóról. Nem éles lőszert használtak, hanem az ilyen esetekre kitalált gumi- és babzsáklövedéket.

A TEK munkatársai úgy vonultak a helyszínre, hogy tudták, hogy pszichés beteghez mennek, mégsem volt a helyszínen szakember, csak két túsztárgyaló. Tárgyalás azonban nem volt, hanem - a rendőrségi jelentés szerint - bedobtak egy mobiltelefont Krisztián ablakán, feltehetően abban bízva, hogy azon majd kapcsolatba lépnek a férfival. Ő azonban egyszerűen visszadobta a készüléket az ablakon.

Az elfogás részletei nem ismertek, mert a videót, melyből a police.hu oldalán is csak rövid részleteket és képeket közöltek, egyelőre még a férfi ügyvédjének, Győző Gábornak sem adták át. Ő a 444-nek azt mondta, a rendőrségnek van egy általános jogvédelmi kötelezettsége, mely szerint óvnia kell az emberi jogokat. Az arányosság követelményét is figyelembe kell venniük, azaz az adott intézkedés vagy kényszerítő eszköz nem okozhat aránytalan sérelmet. Ezek általános alapelvek, amiket nem lehet általános mérce szerint megítélni. Győző szerint egy pszichés beteg esetében, különösen ha egy paranoid skizofrénről van szó, aki felfokozott és rémült állapotban van, csak növeli a paranoiát, ha rátörnek és fenyegetően lépnek fel vele szemben. Szerinte célravezetőbb lett volna pszichiátert hívni a helyszínre, és akkor békésebben lehetett volna rendezni a helyzetet.

A TEK jelentéseiből kiderül, hogy a helyszínen már ők is felismerhették, hogy valószínűleg nem igazi fegyver van Krisztiánnál, állítólag úgy sejtették, gázpisztoly van nála, ami a légfegyverhez hasonlóan csak extrém esetben képes súlyos sérülést okozni. Ennek ellenére a rendőrségi híradásokban is gázpisztolyt emlegettek, holott már a helyszínen kiderült, hogy nem az volt.

Az elfogás során Krisztián életveszélyes sérüléseket szenvedett, feje tetején egy lyuk keletkezett, a jobb halántéka, a járomcsontja, illetve a tüdeje is sérült, az állkapcsát össze kellett drótozni. Egy hónapig kómában tartották, kétszer kellett újraéleszteni. A TEK jelentése szerint a lakásban már nem lőttek a férfira, így a kérdés az, hogyan szerezhetett ennyire súlyos sebesüléseket.

A TEK állítása szerint Krisztián több lövést is leadott a kommandósokra, az ügyvéd elmondása szerint a helyszínen ennek ellenére nem találtak lövedéket. Szerinte ha valóban lőtt vele, akkor hallaniuk kellett, hogy nem olyan hangot ad ki, mint egy rendes fegyver vagy egy gázpisztoly, hanem csak pukkan egyet. Az igazságügyi fegyverszakértő, aki aznap bevizsgálta a légpisztolyt, arra jutott, hogy azzal nem lehet lövést leadni, valószínűleg azért, mert a régi eszköz bizonyos alkatrészei elöregedtek.

Krisztiánra elsősorban tömegoszlatásra kitalált, ún. nem halálos lövedékekkel lőttek. Ezek súlyos sérüléshez nagyon ritkán vezetnek, a cél csak az, hogy fájdalmat okozzanak a célszemélynek. Elvileg a lakáson belül a kommandósok már nem adtak le lövéseket, Krisztián mégis nagyon súlyos sérüléseket szerzett. Az elfogás után egy héttel Krisztián ügyvédje panaszt adott be, és kérte, hogy bocsássák rendelkezésére a helyszínen készült videófelvételt. Ez eddig nem történt meg.

Krisztiánt a Honvédkórházban kezelték, most sincs túl jó állapotban. Lélegeztetőgépre került, egy fertőzés miatt gégemetszést kellett végrehajtani rajta. Tudata nem tiszta, rendesen beszélni sem tud. Ennek ellenére rohamos gyorsasággal lefolytatták az első tárgyalását még a kórházban, egy szombati napon, akkor még kirendelt ügyvéd jelenlétében. Bár érdemi kommunikációra Krisztián alkalmatlan volt, a tárgyalást másnap, vasárnap folytatták. Mivel a tüdeje összeomlott, és szállításra alkalmatlan állapotba került, hiába hoztak róla döntést, egy ideig még nem vitték át az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. Végül jogerősen is letartóztatásba került, ezután szállították át.

Krisztián ügyében családja és ügyvédje feljelentést és panaszt tett, úgy vélik, a férfi jogsértések sorozatát szenvedte el. Győző Gábor azt mondta, ha a videófelvételt láthatnák végre, tisztázni lehetne, hogy a több méteres távolságból kilőtt gumilövedék valóban tud-e olyan sérülést okozni, ami szilánkosra törte Krisztián arcát.

A férfi ellen fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanújával indult büntetőeljárás. Az ügyvéd feljelentése nyomán különeljárás indult hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanújával.

Krisztiánt sértettként és az ellene folyó büntetőeljárásban is a Magyar Helsinki Bizottság képviseli. Hogy miért vállalták az ügyét, arról részletesen írnak friss blogbejegyzésükben.

Címlapfotó: A Terrorelhárítási Központ felvétele, police.hu