július 29., csütörtök 13:15

Nagyon szép eredmény Kovács Zsófiától szertornában

A tornász Kovács Zsófia a 14. helyen végzett az egyéni összetett döntőjében csütörtökön a tokiói olimpián.

A kétszeres Európa-bajnok magyar versenyző - aki Rióban a 33. helyen zárt - a finálé előtt logisztikai okok miatt nem tudott tréningezni. Edzője, Trenka János elmondta, hogy az olimpiai faluban végezték el az erősítő és nyújtó gyakorlatokat. Hozzátette, tanítványa rendkívül koncentrál és meg fogja oldani a feladatát.

Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Az Ariake Tornaközpontban a 21 éves Kovács Zsófia - aki a 11. helyen jutott a 24-es fináléba - egyik legerősebb szerén, felemáskorláton kezdett, ahol a harmadik számú tartalék a szerdöntőre. A selejtezőben 14,433 pontot kapott, ezúttal 14,233 pont jelent meg a neve mellett, amivel csoportjában holtversenyben a legjobb volt. A szám gördülékeny lebonyolítását kissé akadályozta, hogy a koronavírus elleni védekezés jegyében hozott szabályok szerint a tornászoknak gyakorlatuk előtt maguknak kellett fertőtleníteni a korlátot.

  • Gerendán Kovács leesett és a leugrásnál is ellépett, így csak 12,100 pontot adtak neki a selejtezőben elért 13,133-mal szemben.
  • Talajon - ahol vasárnap rontott, ezért 12,666 pontot kapott - most 12,600-ra értékelték előadását a pontozók.
  • A döntőt ugrásban fejezte be, másik kedvenc számában, és itt szerezte a legtöbb pontot, 14,500-at - akárcsak a kvalifikációban.

A dunaújvárosi versenyző összességében 53,433 ponttal végzett a 14. helyen. Kovács Zsófia teljesítményének értékét jelzi, hogy magyar tornász utoljára negyedszázada, az 1996-os atlantai olimpián szerepelt az összetett döntőjében.

A négyszeres olimpiai bajnok amerikai Simone Biles, aki az elmúlt kilenc évben minden versenyén megnyerte az egyéni összetettet, visszalépett mentális egészsége érdekében. Távollétében csapattársa, Sunisa Lee szerezte meg az aranyat a brazil Rebeca Andrade és az orosz Angelina Melnyikova előtt.

(via MTI)