Johnny Depp úgy érzi, Hollywood bojkottálja őt

augusztus 16., hétfő 8:16
1

Mindezt pedig arra alapozza, hogy az Egyesült Államokban egyelőre nem mutatták be a Minamata című, új filmjét. A színész most a Sunday Timesnak adott interjút, amiben „a médiamatematika abszurditásának” nevezte, hogy kiesett Hollywood kegyeiből. Hogy utóbbi alatt pontosan mit ért, nem sikerült kifejtenie, csak annyit tett hozzá, hogy a film témájául szolgáló betegség sokakat érint, ahogy „a filmek is sokakat érintenek meg”, Hollywood pedig az egész filmet bojkottálja „egyetlen ember, egyetlen színész egy kellemetlen és zűrös helyzete” miatt.

Johnny Depp a Minamata áprilisi bemutatóján Barcelonában Fotó: LLUIS GENE/AFP

A Minamatában Depp egy amerikai fotóriportert alakít, aki a film szerint a japán tengerparti közösségekben segít feltárni a higanymérgezés tragikus hatásait a hetvenes években.

Miután Deppet a volt felesége, Amber Heard családon belüli erőszakkal vádolta, majd a színész 2020 novemberében vesztett egy újság ellen indított rágalmazási ügyben, miután a lap feleségverőnek nevezte, az MGM eltolta a Minamata bemutatóját az eredetileg tervezett februári időpontról, a Warner Bros. pedig megkérte a színészt, hogy távozzon a Legendás állatok-filmekből.

Miközben Depp amiatt panaszkodik, hogy Hollywood kirekeszti őt, két rangos nemzetközi filmfesztivál, a Karlovy Vary-i Filmfesztivál és a San Sebastian filmfesztivál is életműdíjjal jutalmazná őt, annak ellenére is, hogy ezt elítéli a spanyol filmesek egy csoportja és egy nőket támogató szervezet is, akik szerint „sértő”, hogy a színészt életműdíjjal jutalmazzák. (Variety)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt