A Momentum szerint a DK kicsinyes bosszúja miatt nem engedik indulni az előválasztáson Katanics Sándort

POLITIKA
2021 augusztus 22., 15:33

Az előválasztáson résztvevő pártok vezetői szombaton elutasították a veszprémi Katanics Sándor nyilvántartásba vételét még annak ellenére is, hogy az Országos Előválasztási Bizottság nyilvántartásba vette a jelöltek. A Momentum közleménye szerint csak ők szavaztak Katanics nyilvántartásba vétele mellett, de a többség elutasította ezt.

Katanics ugyanis korábban a Demokratikus Koalíció tagja és helyi elnöke volt, de nemrég kilépett a pártból, és azt tervezte, hogy függetlenként indulna az előválasztáson, befogadó frakciónak pedig a Momentumot jelölte meg.

A DK azonban már akkor jelezte, hogy fellebbezni fog, amikor Katanicsot nyilvántartásba vette az Országos Előválasztási Bizottság, és ezt most meg is tették: a pártelnökök elé vitték az ügyet. Erre egyébként van is lehetősége a DK-nak az előválasztás szabályai szerint.

„A Momentum szerint az előválasztás megcsúfolása az, hogy egy helyben beágyazott, erős jelölt indulását politikai okokból nem engedélyezik. A DK kicsinyes bosszúja, a volt párttársának indulásának megakadályozása különösen érdekes annak fényében, hogy az elmúlt hónapokban több, korábban MSZP-s képviselő regisztrált az előválasztásra a DK jelöltjeként – ők mind indulhatnak az előválasztáson. Az ilyen döntések mind az előválasztás intézményét, mind a kormányváltás esélyeit veszélybe sodorhatják, ezért a Momentum szolidaritását fejezi ki Katanics Sándorral és reméli hogy nem kerül sor hasonló esetre máshol az országban” - írka közleményében a Momentum.

A párt azért nevezi Katanicsot helyben beágyazott jelöltnek, mert évtizedek óta a veszprémi Lovassy gimnázium tanára, sőt korábban igazgatója is volt.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.