Áder bruttó 4,4 milliós nyugdíjjal pihenheti ki az EP-s és államfői feladatok fáradalmait

POLITIKA
2021 augusztus 23., 12:52
comments 7

A német média a napokban írta meg, hogy a kancellár nyugdíja 15 ezer euró (5,2 millió forint) körüli összeg lesz.

A Blikk emiatt arról írt, hogy Áder János köztársasági elnöknek májusban lejár a mandátuma, így ő lesz az első köztársasági elnök, aki a nyugdíjkorhatár alatt, már 63 évesen élvezheti a pihenést a teljes körű államfői fizetés mellett.

A lap emlékeztet, hogy egy 2019-es törvényben gyakorlatilag duplájára emelték a mindenkori államfő élete végéig járó juttatásait.

Majdnem egy évtizeden át havi bruttó 1,5 millió forint körül volt ez az összeg, de 2 éve a házelnököt megillető tiszteletdíj összegének 1,1-szerese, ami idén kb. bruttó 3,6 millió forint havonta.

Jövőre ez kb. 4 millió forintra nőhet, ez az összeg jár a hivatali idő alatt, és a távozó államfők juttatásai egyeznek ezzel az összeggel, úgyhogy Áder is ezzel számolhat. 63 éves lesz, amikor a mandátuma lejár, ekkor még nem jár neki a nyugdíj, de lényegében már ekkor is ugyanannyi juttatás illeti meg – írja a Blikk.

Áder 4 évig a Fidesz EP- képviselője is volt, ami után külön nyugdíj jár: a 8900 eurós (3,2 millió forint) EP-képviselői fizetésének 14 százaléka, kb. havi 430 ezer forint. Az EP rendelkezései szerint pont 63 éves kortól fizethető a korábbi képviselőknek a nyugdíj, így – a két forrásból – összesen bruttó 4,4 millió jár az államfőnek, ami alig 20 százalékkal marad el Merkel nyugdíjától.

Áder János államfő egy kifogott hallal a Magyar Országos Horgász Szövetség horgásznagyköveteinek VI. találkozóján és horgászversenyén a Matyi-éri víztározónál, Szeged közelében 2018. június 7-én.
photo_camera Áder János köztársasági elnök egy kifogott hallal 2018. június 7-én Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Ádernek egy rezidenciát is kell biztosítani, bár erről a lehetőségről a bukott elődje, Schmitt Pál lemondott. (Áder a vagyonbevallása szerint 2019 augusztusában 50 százalékos tulajdonosa lett egy Budapest II. kerületében fekvő 125 m2-es lakásnak, amire felvett egy 45 millió forintos hitelt.) A volt elnököt egy maximum 3 fős titkárság is megilleti, amihez irodát is kaphat, és élete végéig szolgálati autó és sofőr jár neki, illetve a „lakás üzemeltetési feladatainak ellátásához” 1 fő alkalmazásának a feltételeit az Országgyűlés Hivatala biztosítja, azaz bejárónő gondoskodik róla.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.