Közmunkára ítélte a bíróság a meleg szomszédjukkal szemétkedő tiniket

augusztus 30., hétfő 15:23
3

A HVG arról számolt be, hogy 100 és 80 óra közmunka ítéltek két fiatalt, akik folyamatosan beszólogattak egy szomszédságukban lakó meleg fiúnak.

A XXII. kerületben lakó Kristóf 2016 májusában, 16 évesen egy Facebook-posztban vállalta fel, hogy homoszexuális. Két, a közelében lakó fiatal erre folyamatosan szemétkedni kezdett vele: minden alkalommal beszólogattak, többször úgy tettek, mintha meg akarnák ütni, és az egyikük két-háromszor vállal direkt meg is lökte, hiába próbálta Kristóf kikerülni.

A fiú végül a Háttér Társasághoz fordult segítségért, majd feljelentést tett a rendőrségen. Ugyan az elkövetőket ismerték, a nyomozás mégis évekig tartott, a büntetőeljárás most zárult le.

A Budai Központi Kerületi Bíróság januári elsőfokú ítéletben a Kristófot vállal megütő támadót bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt 60 óra közmunkára, a másik fiút folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétsége (és egy korábbi rongálás) miatt 80 óra közmunkára ítélte.

A sértettre használt kifejezések lealacsonyítók, megszégyenítők, a sértett emberi méltóságát durván sértők voltak, és a bekiabálásokat meg a bántalmazást a sértett szexuális irányultsága motiválta – indokolt a bíró, akinek az ítéletét másodfokon úgy módosították, hogy a 60 óra közmunkát 100-ra emelték.

Illusztráció: DANIEL MIHAILESCU/AFP

A Háttér Társaság közleménye szerint Kristóf azt mondta: „A párommal eleinte jobbnak tűnt nem kimutatni kapcsolatunkat, inkább nem jártunk kézen fogva. Engem zavart először, én kezdtem el mondogatni, hogy viselkedhetnénk akár úgy is, mint a heterók. Végül mindkettőnknek leesett, hogy semmi értelme úgy boldognak lenni, úgy szeretni egymást, hogy közben azzal kell szembesülnünk mindennap, hogy csak a négy fal között engedhetjük el magunkat. Ezért is tartottam fontosnak, hogy ne hagyjam annyiban, amikor fizikai atrocitás ért.”

Dombos Tamás, a Háttér Társaság munkatársa elégedett az ítélettel, de azt mondta: „érthetetlen, hogy miért vett igénybe öt évet a jogerős ítélet egy ilyen egyszerű megítélésű ügyben”.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2019-es kutatása szerint a magyar LMBT-válaszadók 11 százalékát érte fizikai bántalmazás és 53 százalékát személyes zaklatás a kutatást megelőző öt évben, de a rendőrséghez csak 5 százalékuk fordult. A Háttér Társaság júliusban arról számolt be, hogy a homofób törvény óta több a homofób támadás. (HVG)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt