A guineai puccs hírére 10 éves csúcsra ugrott az alumínium ára

külföld
2021 szeptember 06., 15:43
comments 1

Tízéves csúcsra ugrott az alumínium tőzsdei jegyzése a guineai puccs hírére: az alumínium ára tonnánként 1,8 százalékkal, 2775,50 dollárral, 2021. május óta a legmagasabb szintre emelkedett a londoni fémtőzsdén (LME) 3 hónapos határidőre.

Bauxit-nagyhatalom

Guinea a világ második legnagyobb bauxittermelője, a tavalyi termelése 82 millió tonna volt, ami a globális termelés 22 százaléka. Az ország bauxitkészletét a szakértők 7,4 milliárd tonnára becsülik, ez a legnagyobb a világon.

Guinea Kína legnagyobb bauxitszállítója. A nyugat-afrikai ország két legnagyobb bauxitbányászattal foglalkozó cége közül az egyik, a Societe Miniere de Boke (SMB), részben kínai tulajdonban van. Az orosz Ruszal, ami a világ 3. legnagyobb alumíniumipari cége a kínai Chinalco és a Hongqiao után, három bauxitbányával rendelkezik Guineában. Ebből a három bányából származik a Ruszal teljes bauxittermelésének a 42 százaléka.

A nyugat-afrikai országban, ahol a GDP 35 százalékát a bányászat adja, a bauxit mellett egyebek között gyémántot, vasércet és aranyat is bányásznak.

Elfogták az elnököt

A hadsereg különleges alakulatai vasárnap puccskísérletet hajtottak végre a nyugat-afrikai országban. A Mamady Doumbouya ezredes vezette lázadók behatoltak Conakry kormányzati negyedébe, és őrizetbe vették Alpha Condé elnököt. A francia idegenlégiósból lett ezredes bejelentette, hogy felfüggesztik az alkotmányt, feloszlatják a parlamentet, leváltják a kormányt és lezárják az ország határait.

photo_camera Fotó: Cellou Binani/AFP

Alpha Condé tavaly októberben nyerte el a harmadik mandátumát. A választás alatt és után erős feszültség uralkodott a nyugat-afrikai országban, többtucatnyian haltak meg összetűzésekben, és többtucatnyi ellenzékit vettek őrizetbe. Condé tavaly márciusban az élénk tiltakozás ellenére új alkotmányt fogadtatott el, aminek a célja szerinte „az intézmények korszerűsítése” volt.

A puccsot megkísérlő guineai katonák vasárnap este közölték, hogy őrizetbe vették Alpha Condé államfőt, aki jól van, nem esett bántódása. A szervezetüket Nemzeti Gyűlés és Fejlesztési Bizottságnak (CNRD) nevező zendülők nem árulták el, hogy hol tartják fogva a 83 éves államfőt, de az állami tévében közölték, hogy szavatolják a sértetlenségét, és biztosítanak neki orvosi ellátást.

Kijárási tilalom

A CNRD közölte azt is, hogy katonai parancsnokok lépnek a régiók kormányzóinak helyére, a távozó minisztereket és az intézmények vezetőit pedig megbeszélésre hívják a parlamentbe. A megjelenésük kötelező, a távolmaradást a CNRD elleni lázadásnak fogják elkönyvelni.

A zendülők közölték azt is, hogy további tájékoztatásig kijárási tilalmat vezetnek be az ország egész területén. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.