HVG: Kolléganőjét lekurvázta, férfi kollégáihoz kéretlenül közeledett a Spirit Színház vezetője

színház
2021 szeptember 07., 05:22
comments 5

Volt, aki egy ideig a színházban lakott, mert nem tudta fizetni az albérletét - mondták el a HVG-nek a Spirit Színház munkatársai. A színészek és háttérmunkások elmondásuk szerint azért kerültek nehéz anyagi helyzetbe, mert az intézmény rendszeresen késett a kifizetésekkel.

De ennél komolyabb problémákról, a színház alapító-igazgatójának, Perjés Jánosnak az abuzív vezetési módszereiről is beszámolnak a cikkben, többen névvel. Katona Bálint, a színház egykori jelmeztervezője – akinek állítása szerint szintén tartozik több mint egymillió forinttal a Spirit – Perjés indulatkezelési problémáról azt mesélte, hogy egyszer „János olyan ideges lett, hogy dühében felkapott egy nézőtéri vasszéket, és a hangtechnikus felé dobta, ott zúzott el a feje mellett. Ha egy lépéssel odébb áll, eltalálja.” Egy műszaki vezetőnek, akinek azelőtt született meg a második gyereke, egy vita során mondott elfogadhatatlan dolgokat.

János azt üvöltötte neki, hogy dögöljön meg mindkét gyereke.Ozsgyáni Mihály színész elmondása szerint egy esetben egy idős recepciós kollégával a kollégák és a nézők füle hallatára kezdett ordítani, hogy „Takarodj haza, te büdös féreg kurva.”

Perjés János a Spirit egyik előadásában.
photo_camera Perjés János a Spirit egyik előadásában. Fotó: Kallos Bea/MTI/MTVA

Ozsgyáni számolt be arról is, hogy az egyik előadás felvétele, amelyben sokáig meztelenül játszik a színpadon, egy Perjéssel folytatott vitája után kikerült a netre, pucér fotói azóta is egy meleg szexoldalon vannak.

Egy HVG-nek név nélkül nyilatkozó színész arról számolt be, hogy előfordult, hogy az akarata ellenére megpróbálta megcsókolni Perjés, és többször is a helyzetét kihasználva közeledett felé. Egy másik színész pedig elmesélt azt a történetet, amikor az igazgató akkor is kötelezte őt arra, hogy egy szál köntösben legyen a színpadon, amikor nem is látszott volna, ha visel valamit alatta.

A cikkből az is kiderül, hogy Perjés nem is az igazgatója már a Spirit Színháznak, mert az Opten adatai szerint el van tiltva a cégvezetéstől. Itt lehet elolvasni a részleteket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.