A szakértők a holland állatállomány radikális gyérítését javasolják

szeptember 9., csütörtök 17:39
2

A holland közigazgatás az ország haszonállat-állományának radikális csökkentését fontolgatja, írja a Guardian. A terv előzménye, hogy az ország legfelsőbb közigazgatási bírósága 2019-es ítéletében úgy találta, a kormány megszegi az EU-jogot azzal, hogy nem tesz eleget a nitrogénszennyezés csökkentése érdekében.

Gulya a téli tájban Oostvaardersplassen közelében, Hollandia középső részén. Fotó: REMKO DE WAAL/AFP

Azóta az országban 100 km/h-ban korlátozták a megengedett legnagyobb sebességet a sztrádákon a nitrogénoxid-kibocsátás csökkentése érdekében. jelentős gázfogyasztással járó építkezéseket állítottak le, illetve törvényt hoztak annak érdekében, hogy 2030-ra a természetvédelmi területek legalább felén az egészségügyi határérték szintjére csökkentsék a nitrogénszennyezést.

Az agrárminisztérium és a pénzügyminisztérium köztisztviselői kara most ennél is radikálisabb lépést készített elő. Javaslatuk szerint harminc százalékkal csökkenteni kéne a haszonállat-állományt. A terv része, hogy a gazdálkodók némelyikét földjei eladására kell kényszeríteni.

A haszonállatok, elsősorban a szarvasmarhák trágyája a vizeletükkel keveredve ammóniát szabadít fel, ami a vizekbe kerülve súlyos nitrogénszennyezést, az pedig algásodást és a vizek oxigénhiányát idézhetik elő.

Hollandiában több mint százmillió szarvasmarhát, baromfit és sertést tartanak, az ország az EU legnagyobb húsexportőre.

"Viszonylag kis ország vagyunk rengeteg lakossal, kiterjedt iparral, közlekedéssel és mezőgazdasággal. Szóval kezdjük elérni a határait a természet ellenálló-képességének" - érvelt a terv mellett Rudi Buis, az agrárminisztérium szóvivője, aki szerint a helyzetre tekintettel "a közeli jövőben választanunk kell".

Kérdés, hogy a szakértői javaslattal mit tud kezdeni a politika. A földek erőszakos kisajátítása garantáltan nem lesz népszerű, így visszarettentheti a pártokat, melyek fél évvel az előző kormány lemondását követő választások után még mindig nem tudtak koalíciós kormányt alakítani. A környezetvédők ugyanakkor üdvözölték a javaslatot, szerintük az csak előszele annak, amire máshol is szükség lesz Európában. "Ez egy lépés a jó irányba" - nyilatkozta Bram van Liere, a Föld Barátai nevű környezetvédő szervezet holland frakciójának aktivistája, aki szerint a gazdákat nem csupán kivásárolni kéne, hanem segíteni is az átállásukat a fenntartható mezőgazdaságra.

A gazdálkodók meggyőzése kemény menet lesz, érdekvédelmi szervezeteik hónapokon át útblokádokkal tiltakoztak a fent vázoltnál sokkal kevésbé radikális, szintén az ammóniaszennyezés mértékét visszafogni próbáló javaslatok ellen is.

Az ország egyik kereszténydemokrata pártja, a kormánytagságra is esélyes CDA mezőgazdasági szóvivője, Derk Boswijk ugyan nyilatkozatában maga is kiemelte, hogy csökkenteni kell a nitrogénszennyezést, de szerinte ennek más módja is van, mint a gazdálkodók földjeinek kisajátítása. Szerinte a mezőgazdasági szektor amúgy is évi három százalékkal csökken, és az előrejelzések szerint tíz-tizenöt éven belül a gazdálkodók 40-50 százaléka adhatja fel a termelést, vagyis szerinte kisajátítások nélkül is megoldódhat a probléma. Szerinte a kisajátítások "katasztrofálisak volnának a kormány támogatottsága és hitelessége szempontjából". (Via The Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt