Eposzi diadal: az Apple nem kényszerítheti rá többé saját fizetési rendszerét az appfejlesztőkre

gazdaság
2021 szeptember 10., 17:02
comments 3

Az Epic Games legyőzte az Apple-t. A világ egyik legsikeresebb játékfejlesztő cége, a Fortnite kiadója tavaly vitte kenyértörésig vitáját az Apple-lel, aminek tárgya az applikáción belüli pénzügyi tranzakciók kezelése volt. Az Apple saját applikációboltjába csak olyan szoftvereket engedett be, melyek kizárólag az Apple saját fizetési rendszerét használták - azt, amelyben a tranzakciókból jelentős százalékot le is csippentettek.

Az Epic a Fortnite-ban saját fizetési rendszert alkalmazott, ezért elhagyni kényszerült az Apple platformját. A cég ezután keresetet adott be az Apple ellen, ebben a perben született most ítélet az Észak-Kaliforniai Körzeti Szövetségi Bíróságon. Yvonne Gonzalez Rogers bíró arra jutott, hogy az Apple megsértette a tisztességtelen versenyt tiltó kaliforniai szabályokat, ezzel egyben be is tiltotta az Apple eddigi gyakorlatát.

De az Epic nem aratott teljes győzelmet, mert Gonzalez ítéletében arra jutott, hogy a játékfejlesztő pedig az Apple-lel kötött szerződését sértette meg, amikor lehetővé tette a Fortnite felhasználóinak, hogy az Apple fizetési rendszerét megkerülve közvetlenül nekik utaljanak.

A New York Times beszámolója szerint a döntésnek erős továbbgyűrűző hatása lehet. Amennyiben a fellebviteli bíróságok is fenntartják az első fokú határozatot, minden appfejlesztőnek lehetősége lesz megkerülni az Apple saját fizetési rendszerét, melyben akár harminc százalék jutalékot is fizetniük kell. Ez komoly érvágást jelent az Apple-nek - az appokon belüli tranzakciók százmilliárd dolláros nagyságrendűek évente, vagyis az ezek után beszedett jutalék is tízmilliárd dolláros nagyságrend évente.

Az ítélet ráadásul nem csupán az Apple-t érinti. Az Epic az Apple mellett a Google-t is beperelte, mert az Android platformon is hasonló a rendszer, a fejlesztőknek a Google saját fizetési rendszerét kötelező használniuk. (Via The New York Times. Címlapkép: CHRIS DELMAS/AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.