Ferenc pápa Budapesten

Bár az első, 1938-as budapesti kongresszusra nem jött el a pápa, az később igazi pápakeltetőnek bizonyult

1938-ban nem jött el a pápa, XI. Piusz Budapestre, csak a követe, Pacelli Jenő. Aki nem magyar volt, hanem olasz, csak akkoriban még lefordították a külföldiek keresztnevét. Bárcsak megtartotta volna ebben a szokásban a magyarokat az Úristen és akkor ma West Kánya rappelne! Eugenio Pacelli XI. Piusz pápa legbizalmasabb embere volt, akit nem egészen egy évvel a budapesti buli és pár nappal a főnöke halála után XII. Piusz néven pápává választottak, ami igazi bravúr volt, hiszen akkor már majdnem ezer éve, 1073 óta nem esett meg olyan, hogy az előző pápa jobbkezét válasszák az utódjának. Pacelli amúgy az egyik legvitatottabb pápa volt, pedig a kollégái között voltak sokszoros apák és vérfertőzők is, hiszen sosem ítélte el a holokausztot. De nemcsak ő futott be a budapesti konferenciázás után. A kíséretében volt egy bizonyos

Giovanni Battista Montini, vagyis Montini János Bátyuska, akit később VI. Pál néven pápává választottak, sőt halála után szentté is avattak. Vi. Pálnak köszönhetem a kivételesen eredményes ministráns karrieremet, ugyanis ő volt az, aki 1977-ben kettesben találkozott Kádár Jánossal és úgy megdolgozta az öreg kommunistát, hogy az engedélyezte a plébániai hitoktatást.