Egyelőre szűkebb körben engedélyezné a harmadik oltást az amerikai gyógyszerhatóság

járvány
2021 szeptember 18., 13:39

Az amerikai kormány szeretné széles körben elérhetővé tenni a Pfizer-vakcina harmadik adagját, a gyógyszerhatóság illetékes bizottsága viszont nem támogatja ezt. Szerintük egyelőre csak 65 év felettieknek és a fertőzés szempontjából különösen kockázatos embereknek szabad engedélyezni, legalább hat hónappal a második oltás után. (A legyengült immunrendszerű betegek már augusztus óta jelentkezhetnek a ráadásdózisért.)

Az FDA szakértői nem értenek egyet azzal, hogy máris mindenkinek szüksége lenne harmadik oltásra, mert az adatok alapján az első kettő még mindig jól véd a súlyos megbetegedés és a kórházba kerülés ellen. Arra pedig nem látnak elég bizonyítékot, hogy a vírus terjedését mérsékelni lehetne ezzel. Ehelyett az oltatlanokra helyeznék a hangsúlyt, az ő védelmükkel lehetne igazán hatással lenni a járványra.

A végső döntést az FDA fogja kimondani jövő héten, de a New York Times szerint általában követni szokták a bizottság állásfoglalását.

Kérdés persze, kiket tekintenek kockázatosnak. A bizottság tagjai ide sorolnák az egészségügyi dolgozókat, a katasztrófavédelmiseket és a tanárokat is, ami már nem is esik olyan messze Biden elnök szándékaitól. A kormány amúgy is nyolc hónappal az első oltás után akarta engedélyezni a harmadik oltást, vagyis az ő terveik szerint is a frontvonalban dolgozók kerülhetnének sorra, mivel őket oltották legelőször.

photo_camera Fotó: LINDSEY PARNABY/AFP

Elsősorban izraeli tapasztalatok szólnak a harmadik oltás széleskörű beadása mellett. Az ottani szakértők szerint enélkül nem tudták volna ilyen gyorsan megálítani a nyáron érkező negyedik hullámot, és a korábban beoltottak közül is többen betegedtek volna meg. A Pfizer is figyelmeztetett, hogy ha nem követik az izraeli példát, milliók halhatnak meg az Egyesült Államokban.

A bizottság viszont nem látta elég megalapozottnak a harmadik oltás által kiváltott immunválaszról szóló tanulmányokat, és problémásnak látta az összehasonlítást is: Izrael jóval kisebb ország, kevésbé sokszínű társadalommal, és ott eleve tágabban definiálják a súlyos betegséget. Szerintük utóbbi magyarázhatja, miért regisztráltak több olyan esetet, amikor oltottak betegedtek meg.

Az elmúlt hetekben rengeteg egymásnak ellentmondó adat jelent meg a vakcinák hosszú távú hatékonyságáról, ezek is többnyire a Pfizerre korlátozódnak. Miközben nagyon nehéz tisztán látni a kérdésben, a fejlett országok igyekeznek legalább bizonyos csoportok számára elérhetővé tenni a harmadik oltást. Ezt pedig rossz szemmel nézi az Egészségügyi Világszervezet, mert a vakcinák nagyon egyenlőtlenül oszlanak el a világban. Az országok többségében az első két dózis beadása is gondot okoz, ami nem segít egy globális probléma megoldásában.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.