A II. világháború óta semmi sem vetette vissza úgy a várható élettartamot Nyugat-Európában, mint a covid

szeptember 27., hétfő 7:00

Az Oxfordi Egyetemhez tartozó Leverhulme Demográfiatudományi Központ új kutatása szerint bizonyos országokban évekkel csökkent a várható élettartam a koronavírus miatt.

29 ország adatait vizsgálták, köztük Nyugat-Európa nagy részét, az Egyesült Államokat és Chilét. Ezek közül 27 országban hosszú évek emelkedő tendenciáját vetette vissza a járvány okozta halálozás, 22-ben több mint fél évvel csökkent a várható élettartam. Az Egyesült Államokban a 2019-es adatokhoz képest 2,2 évvel csökkent a várható élettartam, Litvániában 1,7 évvel.

Idős pár sétál Champigny sur Marne-ban. Fotó: ALINE MORCILLO/Hans Lucas via AFP

„Az olyan nyugat-európai területeken, mint többek közt Spanyolország, Olaszország, Anglia, Wales vagy Belgium, a születéskor várható élettartamban utoljára a II. világháború alatt következett be ilyen mértékű visszaesés” - mondta el Dr. José Manuel Aburto, a tanulmány egyik szerzője.

„A nők nyolc országban, a férfiak tizenegy országban szenvedtek egy évnél nagyobb veszteséget. Hogy kontextusba helyezzük, a közelmúltban átlagosan 5,6 évbe telt, amíg ezekben az országokban egy évvel nőtt a várható élettartam, de ezt a fejlődést 2020-ban eltörölte a covid”

- nyilatkozta a kutató. A 29 országban általában véve a férfiakat érintette súlyosabban a visszaesés.

A kutatók azt kérik, hogy minél több ország - alacsony és közepes jövedelműek is - tegye elérhetővé a covid-halálozások részletes adatait, hogy minél pontosabb képet kaphassanak a koronavírussal összefüggő demográfiai változásokról. (Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt