Bírósági ítélet mondta ki, hogy nem lehet kiszakítani egy gyereket a családjából csak azért, mert szegénységben élnek

jog
2021 október 05., 10:21
comments 4

A Jelen számolt be arról, hogy a Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítéletében kimondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve jogelődje megsértette azoknak a gyermekeknek az egyenlő bánásmódhoz való jogát, akiket kizárólag anyagi helyzetük miatt emeltek ki családjukból azzal, hogy nem adott világos szakmai módszertani útmutatást a „kizárólag anyagi okra visszavezethető családból kiemelése tilalmának érvényesülése tárgyában és nem végzett célzott ellenőrzést a gyermekvédelmi szervek ezirányú gyakorlatáról”.

Azaz nem vizsgálták, hogy a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek, akik a kiemelésről döntöttek, megsértik-e a vonatkozó gyermekvédelmi törvényt, ami kimondja, hogy a szegénység és rossz társadalmi helyzet miatti gyermekkiemelés tilos.

A Jelen cikke is hangsúlyozza, hogy ezt annak ellenére sem ellenőrizték, hogy az elmúlt évtizedekben hazai és nemzetközi kutatások is megmutatták, hogy a gyakorlat még létezik, és az ENSZ gyerekjogi bizottsága is többször kifogásolta ezt az eljárást. Az ítélet kimondta, hogy számos, a kiemeléshez kapcsolódó fogalom tisztázatlan, és túl sok múlik a szakemberek szubjektív megítélésén.

A bíróság kimondta azt is, hogy a gyerekeket nemcsak szegénységük miatt diszkriminálták, de roma származásuk miatt is hátrányt kellett elszenvedniük, mivel a szegénység elsősorban a roma gyerekeknél lett a kiemelés oka.

„A bíróság megállapítja, hogy az alperes 2004. január hó 27. napjától megsértette a ténylegesen kizárólag rossz vagyoni helyzetük miatt családból kiemelt roma származású Nógrád megyei gyermekek egyenlő bánásmódhoz fűződő személyiségi jogát azon mulasztásával, hogy nem végzett célzott vizsgálatot annak mértékéről és okáról, hogy a ténylegesen kizárólag rossz anyagi helyzetük miatt családból kiemelt gyermekek kiemelkedően nagy arányban roma származásúak” – áll az ítéletben, amit a lap idéz.

A pert az Európai Roma Jogok Központja Alapítvány (ERRC) indította 2017-ben, miután a szervezet felkérésére szakemberek kutatást készítettek a Nógrád megyei kiemelési gyakorlatokról. Hasonlóra jutottak, mint az ombudsman ugyanabban az évben: hogy a gyermekvédelmi szakellátásba kerülő gyerekek harmada szegénység miatt kerül ki családjából.

Ítéletében Uzsoky Ágnes bíró nemcsak megállapította a gyermekvédelmi rendszer diszkriminatív gyakorlatát, de egyben kötelezte az Emmi-t a jogsértés megszüntetésére, azaz a minisztériumnak öt éven keresztül minden évben meg kell vizsgálnia Nógrád megyében a családból kiemelt, percepció alapján roma származásúnak tekinthető gyermekek számát, a vizsgálatok eredményét pedig nyilvánosságra kell hozniuk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.