Itt az első malária elleni vakcina, aminek használatát támogatja a WHO

Egészségügy
2021 október 06., 17:59
comments 1

Elkészült az első olyan gyermekeknek szánt, malária elleni vakcina, amire az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is az áldását adta. Az oltás évente több tízezer afrikai gyerek életét mentheti meg.

A szervezet főtitkára, Tedros Adhanom Ghebreyesus történelmi pillanatnak nevezte a vakcina elkészültét. Az GSK gyártócég RTS,S (Mosquirix) nevű oltását egy tesztprogram keretében először Ghánában, Kenyában és Malawiban próbálták ki, most pedig egész Afrikában alkalmazni kezdik.

A vakcina a klinikai vizsgálatokon nagyjából ötven százalékos hatékonysággal akadályozta meg a súlyos betegség kialakulását az oltás első évében, a negyedik évre viszont a hatékonyság szinte nullára csökkent. A WHO szerint viszont még ezzel együtt is nagy hatása lehet a vakcinának. Egy tavalyi kutatás szerint ha a betegségben legsúlyosabban érintett országokban alkalmazni kezdik az oltást, akkor évente 5,4 millió esetet előzhetnek meg, és 23 000 öt év alatti gyerek életét menthetik meg vele.

Egy vizsgálatban azt is megnézték, hogyan hat a vakcina akkor, ha a gyerekek a fertőzés megelőzését segítő gyógyszereket is kapnak az oltás mellett. A két módszer együttes használatával sokkal kevesebben haltak meg vagy szorultak kórházi kezelésre.

Évente nagyjából félmillióan halnak meg maláriában, az áldozatok többsége a Szubszaharai Afrikában élő, öt év alatti kisgyerek. A betegség kezelése még ma is nagyon drága és költséges. Az RTS,S-t kifejezetten úgy fejlesztették ki, hogy megfeleljen a gyerekek immunrendszerének.

„Több mint száz éve kutatunk egy maláriaoltás után. Ez a vakcina életeket fog menteni, és megelőzi a megbetegedést az afrikai gyerekekben” - mondta Dr. Pedro Alonso, a WHO maláriaprogramjának az igazgatója. (NYT)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.