Szász Zsófi

Beszólt a rendőrnek, bevitték, eltört a bordája, elítélték

Juhász István 2021 decemberében obszcén szóval illette a vele szemben intézkedő rendőröket, akik előállították és fogdára szállították. A férfit állítása szerint a fogdaőr úgy megrugdosta, hogy eltört a bordája. Másfél év elteltével őt már elítélték a faszfejezés miatt, az általa indított bántalmazási perben viszont még vádemelés sem történt.

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
február 02., 05:07
„Ha nem tudok a tükörbe nézni, akkor már nem az marad ott a diákokkal, aki eddig volt”

23 év tanítás után mondott fel a Karinthy Frigyes Gimnáziumban Berta Beáta, a tanártüntetések egyik aktív szereplője. A polgári engedetlenkedés közben tudták, hogy ha elbuknak, utána mindenki egyedül marad a helyzetével. „Bele kell, hogy férjen az, hogy most kicsit hátrébb állnak azok, akik eddig elől voltak, mert elfogyott körülöttük a levegő, és lesznek mások, akik odaállnak helyettük” - mondja.

2022 december 09., 13:51
„Célt ad a generációnknak, hogy van egy ügy, amiért harcolni lehet”

„Nem azért nem megyünk iskolába, mert lusták vagyunk, hanem mert ki kell állnunk a felnőttek meg a belügyminisztérium helyett a tanárainkért.” Több mint egy hete virrasztanak a diákok a BM épülete előtt. Hiába az éjszakai mínuszok, van olyan fiatal, aki most érzi magát a legboldogabbnak, mert egy összetartó közösségben állhat ki az oktatásért.