A doktori védése után harapófogóval kellett kihúzni Orbán Balázsból, hogy disszertációjának összefoglalója, az úgynevezett tézisfüzet miért egyik beosztottja, Árpási Botond gépén készül.
Árpási neve korábban is előkerült a történetben: vele volt egy közös cikke Orbán Balázsnak, ami szabad mandátumokról szólt, és ez a disszertáció témája is.
A disszertációt és a tézisfüzetet alaposan átvizsgálta Rácz András egyetemi tanár, Oroszország-szakértő. A dokumentum adataiban ő vette észre, hogy a tézisfüzet részben legalábbis Árpási gépén készült, és egy plágiumellenőrző szoftverrel azt is feltárta, hogy a disszertációban és a tézisfüzetben is hivatkozás nélkül vettek át szövegeket a már említett közös cikkből. Ezt hivatalos véleményként is megküldte, és az eljárás során felolvasták. Az opponensek nem találtak plágiumot, és javasolták, hogy Orbán Balázs kapja meg a doktori fokozatot. Ugyanezt javasolta a bírálóbizottság is.
Orbán Balázs a védésen, majd utána a sajtónak is arról beszélt, a tudományos eredményeket a doktori eljárás közben publikálta, vagyis az a disszertáció része. Ez volt a fő indoka arra, miért nem volt gond a hivatkozással. Árpási nevének kimondása nélkül arról beszélt, „befogadta” egy fiatal kutató kollégáját, aki „az elmúlt két hét őrjöngése után” nem kapott kedvet a tudományos pályához. Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a tézisfüzetet Árpási Botond írta-e.
Orbán Balázs szerint az elmúlt két hét vitáit lezárta a doktori eljárás, hiszen kiderült, hogy megfelel a feltételeknek.
Arra panaszkodott, hogy az az elmúlt napokban politikai nyomásgyakorlás történt, ami „a nyilvánosság előtti nyomásgyakorlásban manifesztálódott”. (Polyák Gábor tanszékvezető kérte számon, hogy „a nagyfőnök szeme fénye” miért ott doktorizik, Rácz András pedig sorra tárta fel a szakmai problémákat.)
Orbán ezt méltatlannak tartja.
„Ha velem ezt próbálta megcsinálni egy radikális kisebbség, akkor vajon mit csinálnak azokkal az emberekkel, akik nem képesek megvédeni magukat?”
Hálás az ELTE-nek, itt nem merült fel összeférhetetlenség, ami egy egyházi vagy közalapítvány által fenntartott egyetemnél számon kérhető lett volna.