október 13., szerda 18:05

Dobrev szerint az elmúlt évek igazságtalanságait csak baloldali politikával lehet jobbá tenni

Az utoló másfél percében Dobrev Klára azt modnta, azért ő az legalkalmasabb, mert a kormányzáshoz be kell látni, hogy nem lehet egyedül győzni. Szerinte az ellenzéki közösség fogja leváltani Orbán Viktort. Azt mondta van jövője a baloldali politikának, olyan igazságtalanságok vannak, amit csak baloldali politikával lehet jobbá tenni. Nem kell még pár év abból, hogy a gazdagokat teszik gazdagabbá. Azt mondta, kell kormányzóképesség is, amihez egyben kell tartani a sokszínű koalíciót. Ehhez kell az erős és az alázat, amit elengedhetetlennek tart. A vita után Dobrev azonnal élőben jelentkezett az olddalán a stúdióból, amiben magára utalva azt kérte a választókról, szavazzanak arra, aki „pontosan tudja, hogy igenis van jelene és jövője a baloldali politikának Magyarországon. Hogy 12 év konzervatív Fidesz-kormányzás után olyan igazságtalanságok vannak ebben az országban, hogy nincs szükségünk még egy jobboldali politikára, ami megint a gazdagabbakat teszi gazdagabbá”. Majd hozzátette, hoyg a kormányzáshoz kormáynzóképesség is kell, ami nemcsak tudás és tapasztalat, hanem annak a megértése, hogy a kormáynzás csapatmunka.