Erdélyből buszokkal hozzák az érdeklődőket a Békemenetre

belföld
2021 október 20., 13:46
comments 13

„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, csakúgy, mint eddig minden alkalommal, ezúttal is utazást szervez a budapesti Békemenetre. Az EMNT és a Néppárt szervezésében eddig minden alkalommal részt vehettek a nagyváradi, illetve erdélyi magyarok a magyarországi Békemeneteken. Ezúttal is várják az érdeklődőket és jelentkezőket az EMNT nagyváradi székhelyén …” - olvasható a Bihari Napló felhívásában, amit a Népszava vett észre.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetője a Népszava kérdésére elmondta, hogy Erdély több megyéjében is szerveződnek ilyen utak, van, ahol a néppárt szervezi, vagy baráti társaságok, de pontos számot nem tudott mondani, hogy mennyien.

Azt elárulta, hogy Nagyváradról csak egy busz fog érkezni a Békemenetre, és hogy figyelni fognak arra is, hogy csak olyan szálljon fel a buszra, akinek van oltási igazolása, de az is lehet, hogy fognak tesztet végezni az utasokon indulás előtt, mert Romániában nagyon rossz a járványhelyzet. Ennek ellenére Csomortányi nem gondolja, hogy az erdélyi magyarok veszélyt jelentenének a Békemenetre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.