A TV2 megmutatta az egyszeri magyar nézőnek, hogyan néznek ki az úgynevezett feketék, és miket esznek ott Afrikában

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
október 21., csütörtök 10:03
35

„Ruházatuk mindössze egy tarka szövetű lepel, melyet festői ránczokba szednek; azt vélné az ember, tógás rómaiak. Testök egy része mindig kilátszik. Sokszor alig van rajtuk valami takaró, mert – aránylag – igen tiszták lévén, van mindig egy-kettő, a ki nagy hévvel mosakodik a vizérben, mely telepükön át csörgedez. Van tehát mód tanulmányozni testalkatukat, s ez már magában is megérdemli az 50 krajczárnyi belépti díjt, mivel e négerek mitőlünk annyira elütő emberek. De fokozza a látvány becsét a határozott esztétikai élvezet. Szebb idomokat alig lehetne találni. Főleg fürdés közben egy ily karcsú néger alak, a mint fénylik a róla lefutó víztől, valóságos eleven bronz szobor. Tartásuk, mozdulataik is szoborszerűek. A mi testünk megszokta, hogy fel legyen öltöztetve, s öltözet nélkül ügyetlen, tétovázó volna. A néger járása-kelése ruha nélkül is természetes, s minden lépten más-más festői képpé alakul, mely az életből születik, s kincs lenne művésznek. Gond volt arra, hogy négereink lehetőleg azt az életmódot folytassák az állatkertben, a melyet hazájukban megszoktak. (...) Sehol rosz szag ennyi vad ember közt! Ez igazán bámulatos. Nem éreznek semmiben hiányt; jó húsban vannak, elégedettek; s csodák csodája, nem koldúlnak!”

A fentieket a 24.hu cikke szerint 125 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 30-án írták a Vasárnapi Újságban, de az Egy darab Afrika Budapesten című cikk 2021. október 20-án este többször is eszembe jutott, amikor szembejött Facebookon a TV2 Séfek séfe című főzős realityjéből egy videórészlet.

A videóban, ami „Mi történik a Séfek séfében” címmel ment ki, Ördög Nóra mondott pár szót idegen nyelven egy mellette félmeztelenül, fűszoknyában(!) és lándzsával(!) a kezében ácsorgó, sötét bőrű embernek, és miután megnéztem, én is csak azt tudtam kérdezni: Mi történik a Tv2-ben? Úgyhogy megnéztem a Séfek séfe szerda esti részét, amiből megtudhattam, hogy az afrikaiak, mint olyanok, krokodilt esznek, és ami a leglényegesebb: feketék.

Hogy Ördög Nóra milyen nyelven beszélt, az nemcsak a reklámvideóból, de a műsorból sem derült ki, csak reménykedni lehet, hogy akihez beszélt, az tényleg értette, és nem csak a közönség kedvéért tett úgy.

„Csak azt mondtam az úrnak, hogy mostantól önállóan is boldogulok” – tolmácsolta végül saját magát Ördög Nóra, de a fűszoknyás statisztát ennek ellenére nem engedte szabadon el, mert annak a műsor nagy részében, vagyis több mint egy órán át egy másik, afrikai bennszülöttnek öltöztetett férfival együtt ott kellett állnia a stúdió közepén. Mozdulatlanul. Mint egy szobornak.

Afrikai bennszülötteknek öltöztetett férfiak a TV2 stúdiójában 2021-ben Fotó: TV2

Mint kiderült, erre azért lehetett szükség a TV2 műsorának készítői szerint, mert a főzős reality szerda esti részében úgynevezett afrikai ételeket kellett főzniük a versenyzőknek. Mármint hogy afrikai ételt, mint olyat. Ahogy azt az egyszeri szabolcsi háziasszony otthon a tévé előtt elképzeli – gondolhatták a műsorkészítők.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt