Tévészékház-ostromlók az Elkúrtukról: A fideszes választási propaganda köszön vissza benne

október 23., szombat 6:12
17

Toroczkai László kisebb baráti társaságban tekintette meg a legújabb kurzusfilmet, az Elkúrtuk című fikciós politikai thrillert. Toroczkai és barátai, akikkel megnézte a filmet, aktív szereplői, egyes esetekben főszereplői voltak a játékfilm alapjául szolgáló valós eseményeknek: Toroczkai volt az, aki szeptember 18-án, az őszödi beszéd kiszivárgásának másnapján tüntetők százait vezette át a Kossuth térről a Szabadság térre, az MTV akkori székházához, hogy beolvastassa a tévében a tiltakozók követeléseit. Nem engedték be őket az épületbe, az ebből fakadó konfliktus torkollt végül az épület megostromlásába.

Toroczkai most olyanok társaságában nézte meg a filmet, akik vele együtt részt vettek a székház ostromában. Sziva Balázst, Varga Balázst és Kisberk Szabolcsot mutatta be. Utóbbi akkor a Hír TV tudósítója volt, Toroczkai jellemzése szerint "a Hír TV stábját vezette, méghozzá kőkeményen, a harcok sűrűjében", melyekben még a bal kezét is eltörte.

Toroczkai és barátai a bemutatkozás után pattogatott kukoricát ragadtak, és megnézték a filmet. Aztán értékeltek.

"Szerintem voltak benne jó színészi alakítások, de valaki hangosan horkolt a film alatt. Azért nem ez volt a legizgalmasabb film, amit láttunk" - kezdte bírálatát Torczkai, majd egyből bele is csapott a lecsóba. "Ami sokkal érdekesebb, hogy ez a 2006-os Fidesz-propaganda. Szó szerint ugyanazt adják vissza. Teljesen kivágták azt a részt, hogy miért volt a tévészékház ostroma. Teljesen kivágták azt, amikor Balázzsal vittük a petíciót" - magyarázta, közben a két Balázs közül Vargára mutatva. "Hogy miből lett a tévészékház ostroma, az nem szerepel a filmben" - kérte számon, némileg joggal. "Azt a több ezer magyar hazafit, aki velünk együtt tüntetett 2006-ban az akkori kormány ellen, elintézik annyival, hogy néhány tucat, most szó szerint fogom idézni, elnézést kérek a szóhasználat miatt, így hangzik el a filmben, néhány tucat fasz, aki forradalmat akart játszani. Illetve fasiszta, huligán, tehát ezek a szokásos narratíva szerint elhangzó mondatok benne vannak a filmben" - mondta. "A lényeg nem szerepel benne, gyakorlatilag a fideszes választási propaganda köszön vissza benne. Ez így, ebben a formában történelemhamisítás" - mondta.

Sziva Balázs szerint politikai krimiként se volt elég ütős a film, "kicsit vontatott volt". Hiányolta a hatalmas akciójeleneteket is, a tévéostrom például húsz másodperc volt 3-400 statisztával "kicsit bagatellizálva volt ez a része, abszolút". "Ennél sokkal jobb mesefilmeket is tud gyártani a magyar filmgyártás [...] a valósághoz vajmi kevés köze volt" - értékelt Kisberk Szabolcs, aki szintén úgy véli, hogy "Fidesz-narratívára csináltak egy filmet rettentő sok pénzből". "Nem csak Gyurcsányék kúrták el, a Fidesz is elkúrta, nemcsak az elmúlt 10 évet, hogy Gyurcsány most is egy jelentős politikai erő lehet, hanem ezt a filmet is" - tette még hozzá, amihez Toroczkai is csatlakozott, mert szerinte kihagyták a Fidesz szerepét is, hogy "gyáván elmenekült, és otthagyta az embereket az utcán".

Novák Előd is csatlakozott hozzájuk, ő is arról beszélt, hogy Orbánék magukra hagyták híveiket, Orbán "százmillió forintos páncélautóval menekült el az Astoriáról".

Varga Balázs is lassúnak és vontatottnak érezte a filmet, amiből szerinte "kihagyták a népharagot". Toroczkai itt megemlítette, hogy az események "spontán módon alakultak", nem pedig füstös szobákban találták ki a forgatókönyvet.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt