Tóth Gabi: Egy fa tetején ülve nézem, ahogyan az én személyemtől függetlenül elindul egy párhuzamos valóság

2021 november 2., kedd 8:20
24

Tóth Gabi interjút adott a Magyar Hangnak, amiben az énekesnő leginkább az elmúlt időszakról beszélt, miután mindenki vele foglalkozott, amikor kiderült, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntes hírnökeként énekel a pápa előtt annak budapesti szentmiséjén.

Tóth Gabi a Sugarbird új, műmatyó kollekciójának egy darabjában Fotó: Sugarbird/Instagram

„Magam is úgy tekintek vissza erre az időszakra, hogy ez kiszakadás volt térből-időből, egy furcsa lidércálom, amiből felébredtem” – mondta Tóth Gabi, aki hozzátette, „akadtak, akik emiatt lemorzsolódtak, de sokkal többen érkeztek újak”. Az interjú készítője és Tóth Gabi között ezután a következő fontos párbeszéd zajlott le:

– Az Ossiannak volt egy ilyen száma, hogy „elhagynak százak, jönnek ezrek”.
– Pontosan ez történt velem is.

Tóth azt is fontosnak érezte kiemelni az interjúban, hogy „nem véletlenül” kapott kitüntetést „Tapolca és kistérsége jóvoltából 2012-ben”. Elmondása szerint ő erre a legbüszkébb, az pedig szerinte „már más kérdés”, hogy a róla cikkezőket „ez kevéssé érdekelte”.

A kérdésre, ami inkább egy megállapítás volt, miszerint „sokan azt mondják”, hogy Tóth Gabi most „a rendszer kegyeltje lett”, az énekesnő a következőképp reagált:

„Ezzel nem tudok mit kezdeni, én énekesnő vagyok. Mi közöm nekem a politikához? Vannak számomra értékek, amelyek fontosak, amelyek meghatároznak, mint ahogy bizonyára mindenki így van ezzel.”

Aztán elmondta, hogy sokszor párbeszédeket folytat a fejében Istennel, és ilyenkor úgy érzi: „egy fa tetején ülve nézem, ahogyan az én személyemtől függetlenül elindul egy párhuzamos valóság”. Majd kifejtette, hogy szerinte „a demokrácia lényege az elfogadás”.

Az interjú végén arról is beszélt, hogy férjének, a séfként dolgozó Krausz Gábornak és neki más a vallása. Pontosabban miután az interjú készítője úgy fogalmazott, hogy „sokan úgy vélik, a kereszténységet és a zsidóságot nem lehet összeegyeztetni”, Tóth Gabi azt mondta, „több közös van benne, mint azt az emberek gondolnák.”

De beszélt még a terveiről is, miszerint fontosnak tartja az edukációt, és szerinte „a gyermeki tisztaságot minél tovább életben kell tartani”, emiatt szeretne gyerekeknek „workshopokat szervezni, ima- és népdalokat tanítani”, egy „kicsit újragondolva, modernebb megközelítésben”.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt