Elítéltek három óvodai dolgozót, mert erőszakkal próbáltak megetetni egy kisgyermeket

bűnügy
2021 november 09., 14:31
comments 5

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, továbbá a foglalkozásuktól is eltiltotta a Székesfehérvári Törvényszék azt a három óvodai dolgozót, akik erőszakkal próbáltak megetetni egy kisgyermeket, közölte a Fejér Megyei Főügyészség. A vádirat szerint

az asztalnál ebédre váró kisgyermek egyik kezét az egyik, másik kezét a másik vádlott hátra fogta, a harmadik terhelt pedig kanállal az ételt a szájába tette, amelynek hatására a gyermek sírni kezdett. Az óvodai dolgozók a második kanál ételt is megpróbálták a szájába erőltetni, azonban a tiltakozó, síró gyermek félrenyelt, így azt abbahagyták.

Az óvodásnak súlyos traumát okozott az eset, írják, viselkedése megváltozott, zárkózottá, szomorúvá vált, sírva ment az intézménybe. A szülők, észlelvén a változást, átíratták egy másik óvodába.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.