Két külön cégre válik szét a Johnson & Johnson

gazdaság
2021 november 12., 18:57
comments 3

Másfél-két éven belül két különálló vállalattá alakul át a Johnson & Johnson vállalat: az egyik cég termeli és árulja majd a máska ismert termékeit a samponoktól pelenkákon és ragtapaszokon át az arckrémekig, a másik vállalat pedig a gyógyszerek és orvosi eszközök fejlesztésre fókuszál majd. Ezzel az amerikai vállalat 135 év után megszűnik majd a most ismert formájában, viszont a cég közlése szerint mindkét utódvállalatot bevezetik majd a tőzsdére.

A héten két másik vállalat is bejelentette, hogy külön cégekbe szervezi a különböző szegmenseit: a Toshiba japán technológiai cég is bejelentette, hogy három különálló vállalatra válik szét, a General Electric amerikai ipari konglomerátum pedig kedden közölte, hogy fő üzletágai alapján három különálló, tőzsdén jegyzett vállalatra osztja fel önmagát. A Reuters cikke szerint erre azért lehet szükség, mert a vállalatokon erős a nyomás, hogy egyszerűsítsék a struktúráikat.

photo_camera Fotó: JUSTIN TALLIS/AFP

A gyógyszeriparban és az ahhoz kapcsolódó kozmetikai és higiéniai termékeket gyártó cégeknél is indokolt lehet az ilyen szétválasztás, mert nagyon más hozzáállás és céges struktúra szükséges a gyógyszerek és a mert a már bejáratott, drogériák polcain régóta kapható krémek, szájvizek, tisztasági betétek és vitaminkészítmények fejlesztése és előállítása lassabb ütemben zajlik és kisebb rizikóval jár, míg mondjuk a koronavírus elleni oltás vagy hasonló gyógyszerek fejlesztése nagy kockázattal és befektetéssel jár, de nagy haszonnal is kecsegtet.

Alex Grosky, a J&J vezérigazgatója is azt mondta a bejelentéskor, hogy a vállalatnak ez a két üzletág teljesen máshogy fejlődött, ami a koronavírus-járvány alatt vált teljesen egyértelművé a vállalat vezetése számára.

Bár a Johnson & Johnson márkát a drogériákban kapható termékek miatt ismerik az emberek, a fogyasztói termékek eladásából jóval kevesebb bevétele van a vállalatnak, mint a gyógyszerek és orvosi eszközük eladásából: utóbbi üzletág idén várhatóan 80 milliárd dollár bevételt hoz majd a cégnek, míg előbbi 15 milliárd dollárt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.