Nem csak az iskolai emlékek miatt ragaszkodunk a téliszalámihoz

hirdetés
2021 november 17., 13:54
ad

Több ezren töltötték ki a „Már az óvodában is téliszalámi volt a jeled?” kvízt, akinek van kedve, még most is végigkattinthatja a kérdéseket egy szendvics elfogyasztása mellett. A válaszok megerősítettek néhány információt, amit eddig is sejteni lehetett, de hoztak néhány meglepetést is.

Nemcsak a tankönyvek közé passzol

Az biztosan nem meglepetés, hogy a legtöbbünknek már gyerekként csomagoltak téliszalámis szendvicset. Azt sem ejtették a fejére, a válaszadók 15 százalékáról van szó, akinek mást készítettek, de elcserélte téliszalámisra. Az már furább, hogy ki volt, aki lemondott róla, hacsak nem azokról van szó, akiknek a nagymamája három szendvicset is készített, biztos, ami biztos.

Kiderült az is, hogy a tankönyvek közé csúsztatott téliszalámis szendvics a nagy többségnek jó emlékként maradt meg, mert az iskolatáskától megszabadulva is kitart mellette. Jól tudjuk, hogy ez néhány iskolai menzafogásról egyáltalán nem mondható el. Iskolai emlékként mindenesetre kitörölhetetlen, a válaszadók 30 százalékának osztálykirándulások ugrottak be korábbi élményként a téli szalámiról.

Szülinapi téliszalámi-torony

Elég változatos, hogy milyen alkalmakkor csillapítjuk az éhségünket téliszalámival. Van, akinek már ez csörgedezik az ereiben (reggelire/ebédre/vacsorára is fogyasztja 14 százalék), de azért az angolok hétköznap déli szendvicsmániája még nem tört utat a magyar étkezési kultúrában. A legtöbben (a válaszadók 34 százaléka) reggelire eszik téli szalámit, hogy legyen valami biztos pont, amivel jól indul a nap, majdnem ugyanennyien vacsorára, végre nyugalomban. De ne menjünk el szó nélkül amellett a 4 százalék mellett sem, aki születésnapi torta helyett is téliszalámi tornyot kér.

A klasszikus retro téliszalámis szendvics (alkotóelemekre bontva: vaj, téliszalámi, sajt, főtt tojás) kapta a legtöbb szavazatot (32 százalék) arra a kérdésre, hogy mit tennél bele mindenképp a téliszalámis szendvicsedbe. A változó idők jele ugyanakkor, és jól jelzi, hogy már nemcsak a nosztalgia hajtja a rajongást, hogy sokan (27 százalék) jelölték meg válaszként, hogy nekik legalább annyira fontos, hogy a pékáru is minőségi legyen a téliszalámi mellé. És igen, vannak, akik a leglényegesebb elemre koncentrálnak: a „Nem értem a kérdést, mit kellene még beletenni a téliszalámis szendvicsbe a téliszalámin kívül?” választ 17 százalék jelölte meg.

A vonatjegy mellé is simán lehetne bónuszként adni téliszalámis szendvicset, a válaszadók harmada már bontja is a csomagolást, ahogy leül az ülésre. És mennyivel elegánsabb és utasbarátabb megoldás, mint a fokhagymás fasírtos zsömle. A válaszadók ötöde a tévétávirányító-téliszalámis szendvics kombóban hisz, képernyős nasiként.

A válaszokban is rendszeresen előjött, hogy nyugodt, kényelmes családi vacsorák fontos eleme a téliszalámi, és kiderült az is, hogy esti, baráti összejöveteleknél is kihagyhatatlan, ami nem csoda, könnyen és gyorsan készíthetőek népszerű falatok vele.

A kvíz megerősítette azt is, hogy külföldi ismerőseinknek szeretünk ajándékozni téliszalámit, valóban jobb, mint minden alkalommal Puskás-mezt vinni, mert míg a téliszalámi elég hamar elfogy, egy szekrény viszont elég hamar megtelik focimezekkel. Aki nem vitt eddig valamiért meglepetésként ebből a hungarikumból (a téliszalámi esetében ez a Pick és Herz terméke), az is tervezi.

Azok közül pedig, akik eljutottak a kvíz utolsó kérdésig (Mi jut eszedbe a téliszalámiról?), a legtöbbeknek megjött az étvágya is, és azt válaszolták, hogy ennének is gyorsan egy téliszalámis szendvicset. A második helyen a karakteres ízt jelölték meg, a harmadik pedig az összetéveszthetetlen külső lett a fehér nemespenésszel. Keves kitöltőnek jutott eszébe a szalámimester, pedig ha valaki, akkor a közel száz napig tartó szalámigyártás minden lépését személyesen felügyelő szakember kiemelt figyelmet érdemel. A legenda szerint a Szegeden gyártott téliszalámi gyártásának titkát teljes egészében csak a mindenkori szalámimester ismerte, a hétpecsétes titok pedig generációról generációra öröklődik.

A hungarikum PICK Téliszalámi több mint 150 éve mindennapjaink nélkülözhetetlen hozzávalója, a tízóraitól kezdve, a hátizsákos kirándulásokon át a fontos családi eseményekig. Jellegzetes ízvilága bizonyára a legtöbbünk számára felejthetetlen emlékeket idéz, miközben számtalan alkalommal, megannyi módon fogyasztjuk. A PICK szalámik változatlan, kiváló minőségüknek köszönhetően, a magyar fogyasztók elismerése mellett idén a német piacon is bizonyítottak: első magyar márkaként nyerték el a rangos Top-Marke 2021 díjat. Tudj meg többet a PICK szalámik által elnyert díjról ezen az oldalon!