Jó két hete jöttünk haza a családdal Párizsból, ahol az őszi szünet egy hetét töltöttük. Amikor elindultunk, itthon nem volt érvényben semmiféle járványügyi korlátozás, azt kivéve, hogy meccsre és koncertre csak oltottságival lehetett járni. Fel is merült bennem, hogy nem fogja-e kényelmetlenné tenni a vakációt, hogy Franciaországban sokkal szigorúbb szabályok érvényesek. A boltokat kivéve mindenhová, de tényleg mindenhová csak védettségivel lehetett bemenni. Szó szerint egy kávét nem ihatsz meg a pékség elé kirakott padon anélkül, hogy le ne csippantanák a QR-kódodat. És eleve csak maszkban mehetsz be bárhová, oda is, ahová nem kell oltás. „Kurva idegesítő lehet”, gondoltam, „idegesítőbb, mint szúrós garbót hordani”, végiggondolva, hogy hány múzeumba, kávézóba, sörözőbe és középületbe fogunk bemenni.

Kurva idegesítő is volt. Egy napig.

Amíg rá nem szoktam, hogy az asztalhoz lezöttyenve reflexből nyújtsam a pincér felé az igazolványomat. Onnantól észre se lehetett venni az egészet, kábé annyira volt kényelmetlen, mint köszönni belépéskor. Vagyis hazudok: azt nagyon is észre lehetett venni, hogy a covid-ügyi odafigyelés mennyire jó közösségi élményt jelent mindenkinek. Az egy hét alatt több ezer lecsippantás és maszkos belépés szemtanúi voltunk, és egyetlen egy esetben tapasztaltunk idegeskedést, amikor egy erősen betépettnek tűnő, behugyozott félkegyelmű kezdett handabandázni egy közértben.

Mindehhez képest különösen kontrasztos volt most elolvasni a VALÓDI PÁRBESZÉDET A JÁRVÁNYKEZELÉSRŐL! című, aláírásgyűjtéssel kombinált nyílt levelet.

Itt van rögtön a címe, egyben – elvileg – fő követelése.

Magyarországot, a hazai közbeszédet, a Fidesz-kormányt, az ellenzékét, a magyar sajtót és a hazai lakosságot számtalan dolog miatt lehet joggal kritizálni, de ha valamiből nem volt hiány az elmúlt egy és háromnegyed évben, az a valódi párbeszéd a járványkezelésről.

A kormány és Orbán Viktor néha jót húzott, sokszor rosszat, de azzal egy Gyurcsány-Dobrev-Vágó szentháromsághoz imádkozó DK-s nénike se vádolhatja, őket, hogy ne figyeltek volna a mindenféle járványügyi véleményekre, ideértve a lakosságét. És ez a sokszereplős párbeszéd annyira valódi volt, hogy a hatalom többször inkább hallgatott a népi véleményre, ha azt sokan hangoztatták. Amikor az elején mindenki megijedt, és a jól érzékelhető közhangulat az volt, hogy gyorsan kéne lépni valami határozottat, akkor Orbán Viktor habozás nélkül megtette, annak ellenére, hogy pár héttel korábban még egyáltalán nem ilyen húrokat pengetett. Amikor pár hónappal később viszont a tömegeknek elegük lett a karanténból, besokalltak, már inkább rájuk hallgatott, mint a szigort kérő szakértőkre.

De azért a szakértők is elmondhatták, és el is mondták a magukét, a kormányzsoldban állók és a függetlenek is. És mindenki más is. A vendéglátósok, a zenészek, a hívők és a szkeptikusok. Minden létező csatornán, az internettől az oltásellenesek óriásplakát-kampányaiig. És majdnem minden ilyen csoport véleménye hatással is volt a konkrét döntésekre a védekezés különböző fázisaiban. Orbán tábornok védekező hadművelete nagyrészt pont amiatt volt annyira csapongó, mert a párbeszéd szinte túlzottan is valódi volt.

A „valódi párbeszéd” kifejezést használók, ha jól értem, úgy általában arra szoktak gondolni, hogy egyrészt elhangozhasson minden vélemény, másrészt legyen is következménye a dialógusnak.

Annál párbeszédebb párbeszéd, mint ami a járvány ügyében 2020 eleje óta zajlik, eszerint a definíció szerint is nehezen képzelhető el. Én hírfogyasztóként éltem át a rendszerváltást, a privatizációt, a kárpótlást, az átvilágítás elmaradását, a nagy világválságot, és a NATO- meg EU-csatlakozást, de nem emlékszem olyan, minden magyart érintő témára, amiben ennyire érdemi lett volna a párbeszéd.

A kiáltvány valódi párbeszédet hiányoló címe pont olyan módon abszurd, mint amikor a teljes közmédiát és a sajtópiac további részének minimum a felét elfoglaló Orbán Viktorék arra panaszkodnak, hogy nincs olyan felület, ahol szabadon kifejthetnék a véleményüket.

Legalább ilyen vicces a nyílt levél második, „Ne nézzük kiskorúnak egymást!” című pontja. A kiáltvány szerzői szerint az kiskorú-alattvalói viselkedés, ha „meggyőzés és meggyőződés” nélkül kell betartani a szabályokat. Eszerint a halott barátok és rokonok, ismerősök és ismeretlenek nem győzték meg őket arról, hogy járvány idején nem a legfontosabb univerzális emberi szabadságjog jól benyomni a Kisüzemben, aztán koncertre menni.