Ahhoz, hogy magunk mögött hagyhassuk az Orbán-rendszer örökségét, nem biztos, hogy „gyors retorzióra” van szükség. Ez a rendszer tizenhat évig a magyar társadalom valósága volt – mindannyian részei voltunk. Mi történik, amikor a NER kárvallottjai szimbolikusan elégtételt vehetnek? Miként lesz folytatható a magyar társadalom közös története?

Orbánnak nem kellett amiatt aggódnia, hogy a döntései kiváltják hívei ellenállását, az új kormányzat legerősebb ellenzékévé viszont a saját táborában létrejött digitális tömeg vált. A kormányzás egyik legfontosabb kihívása, hogy mit tud kezdeni ezzel.

Tiborcz István kezdjen el már most kokárdákat varrogatni?

Sokszínű jobboldalként, mozaikjobboldalként definiálná újra magát az eddig közpénzen eltartott fideszes holdudvar egy része. De mit is jelent ez pontosan, valamiféle SZDSZ–Mi Hazánk-koalíciót? És hol van ebben a helye Orbánnak?

Kínos kavarás lett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnöki pályázatából, pedig egyáltalán nem mindegy, hogy ki és a hogyan próbál majd az ellopott pénzek nyomára jutni. És az sem biztos, hogy nem a pártejtőernyőssé tett jelölt a legalkalmasabb. Ahogy semmi sem biztos. És az ellenkezője sem.

Megvan a három jelölt, erre a Tisza frakciója utólag jelentkezik, hogy hoppá, hát nekünk is lenne egy. És ha a Mi Hazánk is utólag jelentkezett volna? Aztán a nyolc tiszás bizottsági tag meg majd legyen okos, hogy mit kezdjen a saját, 141 fős frakciójuk jelöltjével. Sehogy se néz ki ez majd jól.

Volt, ahol az emberek pénzről dönthettek, máshol közparkokról, erőszakos esetek bejelentési mechanizmusairól, kerékpárutakról vagy a taxisok szabályrendszereiről. A Tisza a magyarokat bevonó Közhangja más utat választ: összegyűjti és AI-val rendszerezi a véleményeket, de nem ad döntési jogot. Ettől még lehet jelentősége – csak nem mindegy, mi történik azzal, amit az emberek mondanak.

Magyar Péter szombaton még amellett tett hitet, hogy füstös szivarszobák helyett közösen döntsünk, majd vasárnap este már azt közölte, hogy hétfőn megkérdezi Polgár Juditot, akar-e ő lenni a köztársasági elnök.

Orbán János Dénes piti pénzhamisítóból lett a legjobban fizetett magyar szerző és az állami irodalmi támogatások elosztója. Hogyan működhetett így ez a rendszer, és ki viszi el a balhét?

A nyugati világnak újra fegyverkeznie kell. 2035-ben már a magyar GDP 3,5 százaléka menne védelemre. De hogyan lehet okosan elkölteni ezt a rengeteg pénz? A modern hadsereg már nem elsősorban a „vasaktól” lesz erős.

Sok mindent láttunk már közérdekű adatigényléseknél, de a módszerük így is váratlan volt.

Mindenkit kirúgtak az egyik legputyinistább fideszes propagandaoldaltól, pedig rendszeresen túlteljesítettek. Szolidaritás helyett maximálisan indokolt a sztepptánc a moszkovita szennylap sírján.

Ezúttal Pócs János játszik oknyomozót, de ebből a pokoli színjátékból kiveszi a részét mindkét fél, azok is, akik támadnak, és azok is, akik visszatámadnak. A felelősség mindenkié, aki ebben a formában gördíti tovább az ügyet.

A Tisza-kormány szerint nem volt szerencsés a migránsszállásos Facebook-posztjuk. Ehhez képest a tiszás politikusok úgy terítették, mintha nem lenne holnap.

Mennyi közpénz jár egy vidéki polgármesternek? És a Győrbe igazoló francia kézilabdázónak? Melyiket mennyire kell megvágni, hogy Magyarország végre kevésbé korrupt ország, a magyar állam pedig olcsóbb legyen? Eldöntendő kérdések kormány és nép mézeshetei idején.