A szövetségek korrupciós ügyei miatt az ökölvívás és a súlyemelés egyelőre kimarad 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából

sport
2021 december 09., 17:56
comments 2

A súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülésével még bekerülhetnek, jelnetette be Thomas Bach elnök a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testületének háromnapos ülése után. Megemlítette azt is, hogy gördeszkában, sportmászásban és hullámlovaglásban (magyraul: szörf) biztosan rendeznek majd versenyeket a kaliforniai nagyvárosban is.

A Nemzetközi Öttusa Szövetségnek (UIPM) a jövő év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra, illetve addig kell megjelölnie, melyik sportág kerül be a kivett lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania azt, hogy a sportág vonzó a fiatalok és a nagyközönség számára.

A súlyemelésnél és az ökölvívásnál a kizárás oka az, hogy a két sportág nemzetközi szövetségének az irányítása a NOB szerint nem megfelelő, az elmúlt években pénzügyi és korrupciós gondokkal küzdött mindkét világszervezet. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindkét szövetséget többször figyelmeztette és továbbra is azt várja, hogy javulás álljon be a pénzügyi átláthatóság és az irányítás területén. Az előzetes programot a NOB-tagságnak februárban, a pekingi téli játékok idején kell jóváhagynia, de a most kimaradó sportágak 2023-ban még visszakerülhetnek. (CBC/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.