Egy újszülött kislány 10 ezer éves sírját tárták fel Észak-Olaszországban

Történelem
2021 december 15., 20:32

Egy újszülött kislány 10 ezer éves sírját tárták fel Észak-Olaszországban, Ligúria régió egyik barlangjában. Az apró babacsontok mellett többek között gyöngyöket és egy ragadozómadár karmát találták.

„Ez egy egyedülálló lelet Európában, még soha nem találtunk olyan sírt, ami egy alig néhány napos gyerek maradványait és a vele eltemetett babakelengyét rejti” – mondta Stefano Benazzi, a Bolognai Egyetem kutatója, aki a kollégáival, Fabio Negrinóval, a Genovai Egyetem munkatársával és Marco Peresanival, a Ferrarai Egyetem tudósával közösen írt tanulmányát a Scientific Reports tudományos lapban mutatta be.

A gyerek egy vadászközösség tagja volt. A testét fejével nyugati, lábával keleti irányban temették el. Sok dísz vette körül:

  • több mint 60 átlyukasztott kagylógyöngy, amiket valószínűleg egy kis ruhára vagy bőrpólyára varrhattak,
  • kagylótöredékekből készült négy medál,
  • egy ragadozómadár karma.
photo_camera Forrás: Nature

A díszek közül többön az elhasználódás nyomai láthatók, ami arra utal, hogy a közösség tagjai hosszú időn át viselték azokat, és csak később szolgáltak az újszülött kislány ruháinak díszeként.

„Annak megértése, hogyan bántak az őseink a halottaikkal, hatalmas kulturális jelentőséggel bír, és lehetővé teszi, hogy a viselkedésmódjukat és az ideológiai szempontjaikat is vizsgálhassuk” – mondta Benazzi.

A lelet lehetővé teszi, hogy megvizsgálják a mezolitikum első szakaszának egyik különleges temetkezési rítusát, egy olyan korszakét, amiből kevés sír ismert. Szerinte a sír arról árulkodik, hogy a közösség minden tagját, még az újszülötteket is teljes értékű személynek ismerték el, és nyilvánvalóan ugyanúgy kezelték őket.

A holttestet a ligúriai Albenga városhoz tartozó 40 méter hosszú, furcsa, kunyhó alakú barlangban találták meg.

A vizsgálatok szerint a kislány – akit a kutatók Nevének, azaz Hónak neveztek el – 40-50 napos lehetett, amikor meghalt. Több dolog okozott nála stresszt, valószínűleg az anyja táplálékhiánya miatt, ami a magzat normális fejlődését is hátráltatta. De a kevés maradvány alapján lehetetlen megállapítani, hogy pontosan mi okozta a gyerek halálát.

„Most a barlangnak csak egy kis részét tudtuk feltárni, és még nem tudjuk, találunk-e további maradványokat. Reméljük, folytathatjuk az ásatásokat” – mondta Benazzi. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.