Fél évre bezárattak egy mecsetet Franciaországban, miután az imám radikális beszédeket mondott

külföld
2021 december 28., 14:32
comments 1

Oise régió prefektúrája hat hónapra bezáratott egy mecsetet Beauvais-ban, mivel az imám beszédét radikálisnak ítélték. A hatóságok szerint az imám prédikációi gyűlöletet, erőszakot szítanak, és „védik a dzsihádot”. Az 50 ezer fős lakosú város Párizstól kb. 100 kilométerre északra helyezkedik el.

A lépésre két héttel azután került sor, hogy Gerald Darmanin belügyminiszter bejelentette, elindította a mecset bezárására irányuló eljárást, mert a helyi imám „keresztényeket, homoszexuálisokat és zsidókat támad” prédikációiban. A miniszter szerint ez pedig elfogadhatatlan.

A helyi hatóságoknak törvényileg kötelező az intézkedés előtt 10 napig információt gyűjteni, de kedden azt közölték az AFP hírügynökséggel, hogy a mecsetet két napon belül bezárják.

Mecset az észak-franciaországi Roubaix-ben. A kép illusztráció.
photo_camera Mecset az észak-franciaországi Roubaix-ben. A kép illusztráció. Fotó: DENIS CHARLET/AFP

A Courrier Picard nevű helyi lap úgy tudja, hogy az imám nemrég tért át iszlám hitre. Beszéltek a mecsetet kezelő egyesület ügyvédjével is, aki szerint az imám megjegyzéseit „kiragadták a szövegkörnyezetből”, de a prefektúra levele nyomán felfüggesztették szolgálatából.

A francia kormány idén jelentette be, hogy fokozottabban ellenőrzik majd az imahelyeket és a radikális iszlám propaganda terjesztésével gyanúsított egyesületeket. Erre Samuel Paty tanár 2020. októberi meggyilkolása után került sor, aki a Charlie Hebdo szatirikus magazin Mohamed prófétáról vitatott karikatúráit mutatta be egy polgári ismeretek órán, mely után online kampány indult ellene.

A belügyminisztérium decemberben közölte, hogy Franciaország összesen több mint 2600 mecsetjéből és muszlim imaterméből körülbelül százat vizsgáltak meg az elmúlt hónapokban, mert felmerült a gyanú, hogy szeparatista ideológiát terjesztenek. Hat helyszínt vizsgálnak amiatt, hogy az extremizmus és az iszlamista szeparatizmus elleni francia törvények alapján be kell-e zárni őket. (France24)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.