Irtó vicces kamucikket írt a Blikk a mátranováki büdös, ciripelő magyar jetiről

január 3., hétfő 16:29
20

Igen-igen ritka az ilyen, de a Blikk ma tökéletes cikket írt.

Nagy szavak, tudom, de a „Hátborzongató: újra látták a mátranováki Fanyűvőt, az emberszerű lény iszonyatos szagot árasztott” című anyag azonnali kéjes borzongást vált ki az ember tarkója táján.

Aki olvasta Pilinszkytől az Apokrifot vagy P.J. O'Rourke háborús riportját a libanoni konfliktusról, vagy látta élőben az Akropoliszt, esetleg a Guardiola-féle Barcelona valamelyik meccsét élőben, az tudja miről beszélek.

Az alaphangulatot megadó cím után a nyitásnak prezentált fotóbizonyíték máris fenomenális.

A paródia összes eleme a helyén van. A durván pixeles, lyukkamerára, daguerrotípiára vagy első generációs kaputelefonra hajazó felbontás, a fekete-fehér (!!!) technológia és maga a lefotózott vagy odaollózott fickó, aki – akár tényleg ott állt, akár utólag tették a képre – meg sem próbál másnak kinézni, mint egy röhögő embernek, mind 10/10-esek.

És csak ekkor kezdődik a szöveg. Nem is akárhogyan. Perfekt idézőjel-használattal:

„A nyolcvanas évek óta »látják« felbukkanni a Mátrában a fehér szőrű, hosszú végtagokat vonszoló, majomszerű lényt, legendája először helyi bányászok között terjedt el.”

Aki azt hiszi, ezt a repülőrajtot nem lehet fokozni, azonnal csalódni fog. Figyeljük meg a második mondat mesteri hatáskeltő eszközeit:

  1. a rémmel négyszer is találkozó, de a cikkben ennek ellenére soha többé fel nem bukkanó férfit;
  2. az indokolatlan fafaragó mesterezést, aki helybéli, mégis majomnak nézték;
  3. a „gyakran hallani” fordulatot;
  4. és az emberállat szót:

„A magyar jetinek is nevezett Fanyűvővel egy helyi férfi állítólag négyszer is találkozott, egyszer a kutyája támadt rá, vélték már helybéli, görnyedt hátú fafaragó mesternek is, de gyakran hallani éjszakai táborozók történeteit is, amikor a gyorsan felkapcsolt zseblámpa fénye elől iszkolt el az óriási, legalább kétméteres emberállat, ami a Fehérlófia című meséből kapta a nevét.”

A Magyar Jeti Zrt. munkavállalójaként ezt különösen jó volt olvasni!

A cikk következő traktusában lép elő a Koronatanú, akiről először csak annyit tudunk meg, hogy „fiatal tudós”, majd azt, hogy „térképész-geoinformatikus barátjával„ végeztek terepmunkát Mátranovák közelében, amikor a

"...helyszín dokumentálása közben megfagyott ereikben a vér”.

Ezen a ponton derül ki, hogy a koronatanú neve Karmos Balázs. Az igazi jeticikkek rajongóit nem eltántorítja, hanem direkte hevíti, hogy ilyen nevű felhasználó nincs se a Facebookon, se az Instagramon, sőt a Google kereső sem ismer ilyen nevű kutatót, diákot vagy bárkit, és a legjobb képvisszakereső program sem találta meg a fotóját. Kit érdekelnek ilyen apróságok, ha egy jetilátó neve nem más, mint pont Karmos?

A sajnos ismeretlen nevű szerző prózája itt, a jetiészlelés részletes leírásánál már PG Wodehouse-i magasságokba ér el. Kosztolányi Dezső nem kezdene hatásosabban egy leírást ennél:

„Vagy egy háromnegyed órája lehettek a terepen, amikor »különös, bűzös szagot« kezdtek el érezni.”

És főleg nem tudná így folytatni:

„Mint a mosatlan, pállott, zsíros haj, olyan volt, csak sokkal intenzívebb. Amikor már szinte elviselhetetlen volt a bűz, egyszer csak megláttunk valamit a szemünk sarkából, az egyik tufabucka tetején, egy koszosfehér foltot. Mint egy ülő, nagy kutya, olyan volt. Felkapta a fejét, valahogy furcsán, természetellenesen hátra hajtotta, cirregett egyet és felegyenesedett. (...) Futás közben olyan hangokat adott ki, mint a szú a fában, »csak sokkal-sokkal hangosabban és hátborzongatóbban«.”

A klasszikus ufó/jeti-stílusban készült, kivehetetlen fotó fényében különösen klasszul hangzik:

„Mint a fiatalember mondja, viszonylag távol volt tőlük, nehéz volt kivenni a pontos alakját, ebben a fotó segített utólag.”

Ebben a sztoriban azonban nemcsak a csúcspont, de az utójáték is fenomenális:

"Ahogy eltűnt, a szag is csillapodott, de teljesen nem múlt el, egész hazaúton ott bujkált az orrunkban - emlékszik vissza a fiatal fotós, még hozzátéve, hogy hazafelé végig hallgattak, nem is mertek róla beszélni. Fogalmuk se volt ugyanis, mit láttak, csak azt tudták, hogy egy borzalmasan ijesztő élményen vannak túl."

Hogy a következő szakaszban a cikk viccesebbé váljon, mint eddig bármikor:

„Azzal nyugtattuk magunkat, hogy csak egy furán járó, nagy, fehér kutya lehetett, de a gyors, cikázó mozgása és a rovarszerű lába nem hagyott nyugodni minket. (...) Persze az is elképzelhető – az egyik magyarázat ugyanis ez –, hogy egy ismeretlen, vándorló főemlősszerű fajról van szó, amely egyébként Ázsiában otthonos. De akár egy környékbeli hajléktalan is lehet, aki az erdőben él és nagyon, nagyon iszonyodik az emberektől.”

A Blikk fantasztikus évnyitó anyagában az a legbravúrosabb, hogy eleve parodisztikus jelenségekről a legnehezebb, sőt szinte lehetetlen paródiát csinálni – gondolj például a pornó- vagy a Trump-paródiákra –, de nekik mégis sikerült. Sok ilyet nekik is, nekünk is a 2022-es évre!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt