Szabálytalanság miatt lefújták a középfokú felvételit egy alapítványi gimnáziumban

január 22., szombat 15:43
3

"Jelentős szabálytalanságot" találtak az Emberi Erőforrás Minisztériumának ellenőrei egy középfokú intézményben a szombati felvételi vizsgák során: idő előtt felbontották a magyar feladatlapokat, ami alkalmat adhatott a visszaélésre, ezért ezen a vizsgahelyszínen a magyar írásbeli vizsgát az érintett mintegy 160 tanulónak pótidőpontban kell megírnia, írta az MTI-hez eljuttatott közleményében az EMMI a szombati középfokú felvételi vizsgákról.

A HVG értesülései szerint a nem állami fenntartású Kürt Alapítványi Gimnáziumnál történt az eset, ahova szombaton nagyjából háromnegyed tíz körül "kéttucatnyi" kormányhivatalnok szállt ki, majd nem sokkal tíz után közölték az ott gyülekező felvételizőkkel, hogy nem írhatják meg a magyar nyelv felvételit, csak a matematikát, vagy dönthetnek úgy, hogy a jövő hét csütörtökön írják majd meg mindkettőt. A diákok a HVG értesülései szerint az utóbbi mellett döntöttek.

A HVG-nek nyilatkozó szülőket felháborította a döntés, egyikük szerint nonszensz, hogy egy ilyen eset miatt ennyi gyerek mai felvételije lehetetlenült el. Az iskola vezetői egyelőre nem reagáltak a HVG írásban feltett kérdéseire.

Az Emmi közleménye szerint a felvételit bonyolító vizsgahelyek "mintegy húsz százalékánál" tartottak ma ellenőrzést.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt