4,5 milliárdból forgathatják Rákay Philip Petőfi-filmjét

KULTÚRA
2022 január 26., 10:32
comments 23

4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága a Rákay Philip-féle Petőfi-film gyártására – derült ki az NFI közleményéből. A Most vagy soha! című filmre megszavazott 4,5 milliárd forintból 2 milliárd egyedi kormányhatározat alapján érkezik.

A monumentális produkció egyik izgalmas kihívása az 1848-as Pest-Buda korhű megelevenítése a legendás Pilvax kávéházzal és a Landerer-nyomdával, az 1847-ben átadott, gyönyörű Nemzeti Múzeummal, korhű piacokkal, vásárokkal és az osztrák elnyomás egyik jelképeként a filmen végigvonuló saras, poros terekkel, mellékutcákkal - írja az NFI.

A rég nem látott volumenű díszletkomplexumot a produkció a Nemzeti Filmintézet fóti filmgyártó bázisán építi fel, és a forgatást követően a Filmintézet tulajdona lesz. A multifunkciós, könnyen alakítható új díszletegyüttest - ahogy a 80-as évek óta szinte folyamatos használatban lévő középkori városdíszletet is - további produkciók is használhatják majd Fóton. A 106 naposra tervezett, áprilisban kezdődő forgatáson több ezer statiszta és közel 200 megszólaló szereplő működik közre, a főszereplőkről a produkció fogja lerántani a leplet. A Most vagy soha! című film Petőfi Sándor születésének 200. jubileumi évében, 2023-ban lesz látható a mozikban.

A film Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk forgatókönyvéből készül, a közpénzből támogatott influenszer, Rákay Philip producerként is jegyzi az alkotást. Ebben a cikkünkben pedig arról írtunk, hogy csaknem félmilliárd forintért készül megvenni Fót önkormányzatától egy 8,5 hektáros osztatlan közös tulajdonú telek 50 százalékos tulajdonrészét a Nemzeti Filmintézet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.