Eladó a CIA titkos börtöne Litvániában, érdemes megvenni, foglyok kínzására is kiválóan alkalmas

január 26., szerda 20:39
1

Litvániában értékesíteni próbálnak egy épületet, ahol a kétezres évek első évtizedében több mint egy évig a CIA titkos börtönét működtették. A hírt kedden kapta fel a nemzetközi sajtó, ám a tervről már korábban is beszámolt a Delfi litván híroldal.

A kétszintes épület a Vilniushoz tartozó Antaviliai kerület erdős részén található. 1992-ben építtette egy meg nem nevezetett magánszemély, kezdetben lovasiskolaként és étteremként működött, majd 2004 és 2007 között egy Elite LLC nevű amerikai cég birtokolta. Ezután került a litván nemzetbiztonsági szakszolgálatokhoz, 2018-ig az oktatási központjukként funkcionált. Most a litván állami vagyonkezelő hirdette meg, anélkül, hogy a konkrét árát megjelölte volna.

A Delfi munkatársai többször megnézték az épületet az elmúlt években, és azt állították, hogy a korábbi amerikai jelenlétre utaló részleteket, eszközöket, berendezési tárgyakat találtak. A szerverszobában például olyan termosztátra figyeltek fel, amelynek Farenheit-fokos kijelzője volt.

A Meduza.io orosz független híroldal összefoglalója szerint a CIA a 2001. szeptember 11-ei World Trade Center-katasztrófa után számos titkos börtönt hozott létre világszerte, amelyekben terrorcselekményekkel gyanúsított személyeket őriztek. A lap tengerentúli forrásokra hivatkozva írja: a litván hatóságok 2002-ben járultak hozzá, hogy a területükön is működtessen ilyet az USA, mintegy cserébe NATO-csatlakozási törekvéseik támogatásáért.

A vilniusi CIA-börtön 2004 szeptemberétől 2005 novemberéig lehetett használatban, és legalább nyolc embert tarthattak itt fogva. Az Elite LLC a vonatkozó információk szerint az Központi Hírszerző Ügynökség fedőszervezete volt.

A Washington Post arról ír, hogy a CIA titkos börtöneiről szóló 2014-es szenátusi jelentésben is szó esik a megadott időszakban egy közelebbről meg nem jelölt európai országban működtetett intézményről, amelyről utóbb újságírók és jogvédők derítették ki, hogy Vilniusban lehetett. Litvániában ezután parlamenti vizsgálóbizottságot hoztak létre, amely megállapította, az országban rendszeresen megfordultak a CIA-hoz köthető repülőgépek, ám azt nem tudta bizonyítani, hogy a feltárt cellákban valóban fogva tartottak gyanúsítottakat.

Az Európai Emberi Jogi Bíróság ezzel együtt 2018-ban 130 ezer eurós kártérítést ítélt meg Abu Zubaidának, akit 2002-ben Pakisztánban fogtak el – mint az Al-Káida terrorszervezet egyik magas beosztású tagját –, és aki azt állította, hogy a litvániai titkos börtönben is őrizték, illetve vallatták különleges módszerekkel. Ezek mibenlétéről 2009-ben szerzett tudomást a közvélemény. Közülük az egyik leghírhedtebb a waterboarding-technika, a vízbe fojtás imitálása volt, amit Abu Zubaidán több tucatszor alkalmaztak. A jelentések alapján a technikák hatékonynak bizonyultak, megtörték a foglyokat, számos további terrorcselekményt sikerült megakadályozni általuk.

Az emberi jogi bíróság által megszabott 130 ezer eurós kártérítést a litván állam a Meduza.io cikke szerint átutalta Zubaidának, de érdekes módon továbbra is tagadják, hogy a CIA bárkit is fogva tartott volna Litvániában.

Európában voltak még hasonló CIA-börtönök Romániában és Lengyelországban is.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt