Ötven éve kisebb csoda történt a csehországi Srbská Kamenice település közelében. Itt csapódtak a földbe a jugoszláv légitársaság, a JAT Stockholmból Koppenhága és Zágráb érintésével Belgrádba tartó járatának roncsai. A gép 10 160 méter magasban robbant fel, az egyik utaskísérő, Vesna Vulović mégis túlélte a katasztrófát. Vulovićra egy német erdész, Bruno Honke bukkant rá a roncsok között, és a második világháborúban szerzett felcseri tudását hasznosítva sikerült őt életben tartania.

A JAT 367-es számú járata 1972. január 26-án, délután 1:30 környékén indult útnak Stockholmból. Előbb Koppenhágában szállt le, itt néhány utas leszállt, kicserélték a személyzetet, majd háromnegyed órával később elindult a gép Zágrábba, ahova már nem érkezett meg.

A robbanást feltehetően egy táskába rejtett bomba okozta. A terrorcselekményért a horvát usztasák vállalták a felelősséget, akik a második világháborúban több százezer szerbet, több tízezer romát és zsidót irtottak ki. A háború után az usztasák maradéka terrorszervezetként tevékenykedett egészen a 70-es, 80-as évekig. A Jat 367-es elleni támadás elkövetőjét a mai napig nem tartóztatták le, emiatt születhetett meg az a konteó, hogy a gépet nem terrortámadás érte, hanem a csehszlovák hatóságok lőtték le véletlenül rakétával.

Vesna Vulović a zuhanás után kómába esett, de 27 nap után felébredt. Amikor tájékoztatták az eseményekről, kiderült, hogy amnéziában szenved, saját bevallása szerint az utolsó emléke az, hogy felszállnak a gépre, utána a következő, ahogyan egy hónappal később a szülei ott állnak mellette a prágai kórházban. Másfél hónap után visszaszállították Belgrádba, ahol 24 órás hatósági felügyelet alatt állt, mivel attól féltek, hogy az usztasák el akarnák hallgattatni mint egyetlen szemtanút. Több műtéten is átesett, végül a zuhanás után lebénult lábait is újra használni tudta.

Az eset után Vulovićot nagy népszerűség övezte. 1972 júliusában kiengedték a kórházból, majd Montenegróba ment fizetett szanatóriumi ellátásra. Tito is kitüntette, a lakosság nagy része a hidegháború hősének tekintette. De stewardessi állását felépülése után, 16 hónappal később se kapta vissza, irodai munkát bíztak rá.

1985-ben bekerült a Guinness rekordok könyvébe, mint a legmagasabb ejtőernyő nélküli esés túlélője.

Hírnevét később a nacionalizmus elleni harcban használta. A kilencvenes években több kormányellenes tüntetésen is részt vett, emiatt elvesztette az állását a légitársaságnál. 2000-ben is részese volt a Slobodan Milošević szerb miniszterelnök bukásához vezető tüntetéssorozatnak.

Élete utolsó éveiben interjúfelkérésekkel már nemigen foglalkozott, de több helyen nyilatkozott bűntudatáról, amiért túlélte a repülőgép-katasztrófát. 2016 decemberében, 66 évesen hunyt el Belgrádban. (A cikk megírásához Vesna Vulović visszaemlékező interjúját és a Wikipedia vonatkozó szócikkét használtuk)

Erdősi László Krisztián cikke.