Egy tennessee-i körzetben nem taníthatják az iskolák a Maust, a világhírű holokauszt-képregényt

agybaj
2022 január 28., 13:43
comments 8

Egy Tennessee-i körzet, McMinn County iskolaszéke januárban úgy döntött, hogy kiveszik a tantervből Art Spiegelman világhírű képregényét, a holokausztot feldolgozó Maust. Azzal indokolták a döntést, hogy „szükségtelen káromkodások és meztelenség” szerepel a könyvben, így az „nem megfelelő” a nyolcadik osztályosok számára, „egyszerűen túl felnőttközpontú”. Azt is kifogásolták, hogy erőszakot és öngyilkosságot ábrázol, ami szerintük nem egyeztethető össze a közösségük értékrendjével.

Art Spiegelmann Maus című grafikai regénye Pulitzer-díjat is nyert.
photo_camera Art Spiegelman Maus című képregénye Pulitzer-díjat is nyert. Fotó: MARO SIRANOSIAN/AFP

A regény 1992-ben jelent meg, számos díjat, köztük Pulitzer-díjat is nyert. Spiegelmann a hír hallatán azt mondta, értetlenül áll a döntés előtt, és orwellinek nevezte azt. „Nagyon sok fiatallal találkoztam már, akik megtanultak dolgokat a könyvemből” - mondta.

Miután sokan mások is felháborodtak a tiltáson, a testület közölte, a döntésük „nem csökkenti a Maus mint hatásos és jelentőségteljes irodalmi alkotás értékét, és nem vitatjuk annak fontosságát, hogy gyermekeinket megtanítsuk a holokauszt történelmi és erkölcsi tanulságaira és valóságára.” Arra utasították a tanárokat, hogy a 13-14 éveseknek a „koruknak megfelelő módon” tanítsák a holokauszt témáját. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.