Vége a korlátozatlan külszíni fejtések korszakának Hondurasban

külföld
2022 március 01., 15:15

A hondurasi kormány várhatóan vissza fogja vonni a fém- és nemfémbányák környezeti engedélyeit, mivel károsnak látják ezt az iparágat, különösen a nyílt aknás bányászatot. Egyenlőre még nem világos, hogy a rendelkezés csak az újonnan nyíló bányákra vonatkozik-e, vagy a már meglévőkre is. A bányászati minisztérium a döntést azzal indokolta, hogy „a kitermelés káros a hondurasi állam számára, veszélyezteti a természeti erőforrásokat, a közegészséget és korlátozza a vízhez jutás emberi jogát”. A minisztérium továbbá ígéretet tett, hogy „mentesítik Honduras egész területét a nyílt aknás bányáktól” illetve, hogy „megvédik az ökológiailag értékes területeket”.

Hondurasban jelenleg arany, ezüst, ólom, és cink bányászata folyik, ami - az aranykitermelést nem számítva - 130 millió dollárt hozott az államnak tavaly. A helyi őslakosokat különösen zavarja a bányászat, mivel a kitermelés egy része ősi földjükön zajlik. Összetűzéshez vezetett például, amikor az Aura Mineralis nevű kanadai cég - ami 2020-ban 1700 kiló aranyat termelt ki az ország nyugati részében - állítólagosan megszentségtelenített egy 200 éves temetőt egy bányabővítés során. A cég 2021-ben felfüggesztette a bánya működését az általuk jogtalannak titulált blokádra hivatkozva.

Hasonló intézkedésekre volt már példa Közép-Amerikában; Costa Ricán 2002-ben megtiltották új külszíni bányák létrehozását, El Salvadorban pedig 2017-ben a fémbányászat minden nemét betiltották. (BBC, Reuters)

A posztot Erdősi László Krisztián írta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt