Herszon lehet az első nagyobb ukrán város, ami orosz kézre kerül

külföld
2022 március 02., 09:46

A kelet-ukrajnai Harkiv mellett az ország déli részén, Herszon városánál dúltak még komoly harcok kedd éjszaka és szerda reggel. A 300 ezres lakosú várost már teljesen körülvették az orosz csapatok. Sőt, az orosz kormány szerint már át is vették az irányítást, bár ezt helyi ukrán források, például a város polgármestere szerda délelőtt még tagadták, noha azt elismerték, hogy orosz harckocsik már a Herszon belvárosában is jártak. Ha viszont tényleg orosz kézre kerül Herszon, az komoly lélektani és stratégiai győzelem is lehet az orosz csapatoknak.

De miért olyan fontos ez a város? Egyrészt ez lenne az első nagyobb ukrán város, amelyet sikerül teljesen elfoglalnia az orosz csapatoknak, a háború hetedik napján, miközben a moszkvai vezetés valószínűleg arra számított, hogy ez már egy-két nap után elérhető lesz. De Herszon az elhelyezkedése miatt is fontos célpont.

photo_camera Grafika: AFP/444

Ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy Herszon az első jelentősebb város, amelyet a 2014-ben annektált Krím-félszigetről támadva elérhetnek az orosz csapatok. Ha sikerülne elfoglalni, és ott egy bázist kialakítani, onnan tovább lehetne nyomulni egyrészt nyugatra, Odessza felé, másrészt Ukrajna belsejébe, észak, vagyis Kijev felé. Herszonnak ráadásul komoly fekete-tengeri kikötője is van, így hajón is lehet utánpótlást és eszközöket szállítani az orosz hadseregnek. Ezen kívül pedig az Ukrajnát keresztül vágó Dnyeper is itt folyik, ha pedig annak partjait az oroszok ellenőrzésük alá tudják vonni, meg tudják akadályozni, hogy az ukrán hadsereg fegyvereket és utánpótlást küldjön az ország keleti régióiba.

Még egy szempontból fontos Herszon városa: az ivóvíz miatt. A Krím-félszigetre az Észak-krími-csatornán keresztól jut el ivóvíz Ukrajnából, így nem csoda, hogy a félsziget annektálása után az ukrán állam egy gáttal elzárta ezt a forrást. Ez komoly vízhiányhoz vezet a Krímben, amelyet viszont orvosolni lehet, ha Herszon orosz kézre kerül. A gátat az orosz csapatok már fel is robbantották. (BBC)

photo_camera Fotó: Sputnik via AFP


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.