2022 március 10., 04:32

Az amerikaiak szerint elképzelhető az orosz vegyi támadás

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője abszurdnak nevezte az oroszok vádját azzal kapcsolatban, hogy Amerika vegyi fegyvert fejlesztene Ukrajnában. Az Egyesült Államok szerint ezzel a nyilvánvaló hazugsággal próbálnak előre jogalapot adni saját támadásaiknak. Psaki azt mondta, fel kell készülnünk arra, hogy Oroszország biológiai vagy vegyi fegyvereket fog bevetni, ahogy szövetségesei is megtették Szíriában.

Korábban az amerikai külügyminiszter-helyettes azt mondta szenátusi meghallgatásán, hogy ha biológiai vagy vegyi támadás történne Ukrajnában, biztosan Oroszország állna mögötte. „Ez a klasszikus orosz technika, hogy egyből a másikra fogják, amit ők maguk terveznek csinálni”.

Az orosz kormány szerda este azzal is megvádolta az ukránokat, hogy vegyi támadást akarnak indítani saját maguk ellen, amit aztán majd az oroszokra foghatnak. (via BBC)