„Nehéz klímavédelemről beszélni, miközben a szomszédban ropognak a fegyverek”

„Teljesen pártpolitika-mentesek vagyunk, de azt mondjuk, hogy a politikával aktívan kell foglalkozni” - mondta Macskásy Éva a Fridays For Future (FFF) mozgalom sajtósa a pénteki Globális Klímasztrájkon. „Az ellenzék programjának zöld pontjai ígéretesek, jó, hogy foglalkoznak vele. Ha kormányra kerülnek, akkor valósítsák is meg, mert számon fogjuk kérni rajtuk.”

A kicsivel több mint ezer fős tömeg a Deák térről vonult a Kossuth térre, a kellemes tavaszi idő és a gyülekező családias hangulata miatt elsőre úgy tűnt, mintha nem is tüntetésen lennénk.

Fotó: Szász Zsófi /444

A Kossuth téren az első felszólaló Somlói Kinga, az FFF aktivistája volt. Somlói, aki idén fog érettségizni és először szavazni, elmondta, mennyire zavarja, hogy bár rengeteg mindent tanulnak az iskolában, a környezetvédelemről szinte szó sem esik, pedig mindössze 10 évünk maradt, hogy radikálisan változtassunk. Nehezményezte azt is, hogy a politikusoknak nincsenek komoly ígéreteik a zöldpolitikában, részvételük kimerül a szimbolikus cselekedetekben. A felszólalásokat sokszor megszakították a „Mikor akarjuk? Most!" skandálások, két fellépő között pedig különböző, főképp angolnyelvű rigmusokat skandált a tömeg, mint az „I say climate, you say change", „hey hey, ho ho, climate change has got to go.” Elénekelték a Queen We will rock you című slágerének a klímaaktivista átköltését: "Klíma-klíma védelem, védelem."

Fotó: Szász Zsófi /444

Somlói után Dr. Fehér Zoltán, a WWF Magyarország természetvédelmi vezetője következett, aki az orosz-ukrán háború vonatkozásában beszélt az ökológiáról, bár bevallotta, ez „nehéz, miközben ropognak a fegyverek", de szerinte a mostani ellátási problémákhoz képest a klímaváltozás okozta termékhiány sokkal súlyosabb lesz. Fehér szükségesnek tartja, hogy fogyasztási szokásainkon is változtassunk, és hogy a politikusaink is tegyenek a változásért, mert kormányzati szinten a „zöldrefestésen és a halogatáson” kívül nem sok minden történik.

Fotó: Szász Zsófi /444

Felszólalt még a sztrájkoló tanárok nevében Kamrás Orsolya gimnáziumi tanár is, de a legnagyobb üdvrivalgás Puskás Peti színpadra lépését kísérte. A színész-énekes sokat hezitált azon, hogy felszólaljon-e, de az elmúlt időszak történései miatt arra jutott, hogy „beszélni nem ajánlott, hanem emberi kötelesség”. Ő is az orosz-ukrán háborúról szónokolt a legtöbbet.

„Nem akarjuk megvárni, hogy felettünk döntsenek, hanem a kezünkbe akarjuk venni a sorsunkat”

- mondta Puskás, amire tapsvihar tört ki.

Fotó: Szász Zsófi /444

A tömegben több politikus is vonult, Ungár Péter, LMP-s országgyűlési képviselője szerint a legnagyobb probléma, hogy nem csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását, és hogy olyan kormányunk van, ami nem akar a fosszilis energiahordozóktól megválni.

„Baloldaliként nem lehet nem zöldnek lenni, és aki zöld, az meg baloldali”

- mondta Jámbor András, a Józsefváros és Ferencváros ellenzéki képviselőjelöltje. Szerinte igazi, nagy változást akkor lehet elérni, ha a politikusok és nagy cégek rá vannak kényszerítve, hogy változtassanak. Bár Tordai Bence a Párbeszéd politikusa szerint is a „virtigli zöldpolitikának a baloldalon van a helye, az is igaz, hogy gyakorlatilag bármelyik politikai filozófiából levezethető a fenntarthatóság iránti törekvés." Erre pedig a Fidesz-KDNP is tett már kísérletet, de ez cselekvéssel nem igazán társult. Ezzel szerinte megmutatták, "hogy nincsenek valójában ideológiai gátjai, annak hogy a zöld értékek a kormányzás gyakorlatában teret nyerjenek."

A Greenpeace egy zöld nyilatkozat aláírására kérte az országgyűlési választás jelöltjeit a Klímaválasztás 2022 kampány keretében, Nyitray Dániel, a szervezet munkatársa lehidalt attól, hogy egyetlen kormánypárti politikus se gondolta úgy, hogy aláír egy alapvállalást, amiben ráadásul nem is szakpolitikákat kértek számon. „Nyilván attól még, hogy valaki aláír egy ilyen szándéknyilatkozatot, az nem azt jelenti, hogy tökéletes zöld politikus lesz, de fontos eszköz, hogy számon tudjuk kérni később.”

Fotó: Szász Zsófi /444

A Fridays For Future-t már hamisítják is, Debrecenben például a helyi fideszes önkormányzat Future of Debrecen néven hozott létre egy klímavédelemmel foglalkozó szervezetet. „A követeléseik viszont megkésettek, ezeknek már rég nincs értelme, ültetnek pár fát és sok pénzt kapnak erre. Ebből is látszik, hogy van eredménye annak, amit csinálunk” - mondta Kiss Péter, a debreceni FFF tagja.

„A környezetvédelmi és vízügyi minisztérium 2010-ben szűnt meg és azóta a zöld ügyeket különböző össze-vissza minisztériumok viszik” - kifogásolta az önálló környezetvédelmi minisztérium hiányát a szervezet szóvivője, Tóth Levente.

Fotó: Szász Zsófi /444

Molnár Áron, a noÁr mozgalom alapítója is jelen volt a sztrájkon, szerinte „óriási felelősségük van” az influenszereknek és előadóknak, és örül „a Gabónak is”, nagyon reméli, hogy a pedagógusok mellett is levetkőzik. Pumped Gabót lelkesen szelfiző fiatalok közt sikerült elkapni, neki ez volt az első klímasztrájkja. Szerinte az influencereknek „abszolút felelősségük van ebben, csak az a baj, hogy nem annyira foglalkoznak ezzel.

Mert leszarják, mert mindenki a saját érdekei után megy, és ez a kiállás nem áll érdekükben.”

Kérdésünkre, hogy tervez-e még az elhíresült Fertő-tavi akciójához hasonlót, elárulta, hogy a Greenpeace-szel egy hatalmas földbolygót ábrázoló lufit akarnak majd végiggurítani Pesten.

Fotó: Szász Zsófi /444

Gabó és Molnár Áron mellett ott volt a tömegben Herczeg Zoltán divattervező is, szerinte ahogy megy a politika, az a pusztuláshoz vezet. „A kapitalizmus megbukott” – állapította meg Herczeg, aki, ha indulna választáson, győzelme esetén sem venné fel a mandátumát.

Fotó: Szász Zsófi /444

A rendezvényen fellépett a Дeva, azaz Takács Dorina is, dalait a beszédeket többnyire ülve hallgató tömeg (mintha egy klubban lettek volna) végigtáncolta.

Fotó: Szász Zsófi /444

Takács Dorina is úgy gondolja, hogy nagy szerepe van a művészeknek a társadalmi problémák tematizálásában, „a kérdés az, hogy mennyire szeretné az adott művész megmozgatni ilyen kérdésekben a hallgatóit.” Dorina pozitívan szemléli a művész szcénát, „egyre erősebben állnak bele művészek is társadalmi kérdésekbe, mert érzik, hogy egyre égetőbbek ezek a kérdések.”

Fotó: Szász Zsófi /444

A sztrájkot a tüntetéseken lassan kötelezővé váló Pál utcai fiúk musical betétdala, a „Mi vagyunk a Grund” zárta (a múlt heti tanársztrájkon alsóhangon tízszer ment le egymás után). A sztrájkolók együtt üvöltötték a színpadon álló kórussal a számot, a refrént a visszataps után többször is elénekelték. A tüntetések a Globális Klímasztrájk után is folytatódnak, egészen a Föld napjáig, április 22-ig minden pénteken lesz tiltakozás a Kossuth téren a Fridays For Future Magyarország szervezésében.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt