Az ukránok szerint Zelenszkijjel biztosan nem kellett megküzdenie Orbánnak a kampányban

Az ISZOMM eredményváróján csak most kezdődik az igazi küzdelem

15-20 főre emelkedett a büfében lévő szimpatizánsok és politikusok száma. Felhangosították az ATV-t, és legnagyobb meglepetésemre elkezdtek focizni. Mivel nincsenek elegen a kispályás meccshez sem, ezért be kellett állnia egy öltönynadrágos úrnak és egy srácnak cipő nélkül.

Huszti Andrea, az ISZOMM elnöke a 444 tudósítójával közölte, hogy az elnökség semmiképp nem mond le. Szanyi Tibor alelnök azt hangsúlyozta kérdésünkre, hogy a 2020-ban létrejött párt eddigi legjobb választási eredményét érte el.

Fotó: urfip