Törökország átadta a Hasogdzsi-gyilkosság tárgyalását Szaúd-Arábiának

külföld
2022 április 07., 08:26
comments 1

Egy törökországi bíróság csütörtökön Szaúd-Arábiába helyezte át Dzsamal Hasogdzsi szaúdi vezetéssel kritikus újságíró meggyilkolásával kapcsolatos eljárást. A New York Times azt írja, ezzel a lépéssel már nincs sok remény arra, hogy igazságot szolgáltassanak a világszerte felháborodást kiváltó ügyben, illetve hogy a nyilvánosság elé kerüljenek a bizonyítékok arról, hogy kik és hogyan ölték meg Hasogdzsit 2018-ban az isztambuli szaúdi konzulátuson, ahova azért ment, hogy megkapja a házasságkötéséhez szükséges papírokat.

Hasogdzsi török menyasszonyának egyik ügyvédje, Ali Ceylan emlékeztette a bíróságot, hogy Erdogan és más török tisztviselők is azt mondták, Szaúd-Arábiában nem létezik igazságszolgáltatás.

Hatice Cengiz másik ügyvédje, Gokmen Baspinar azt mondta, Szaúd-Arábiában már befejeződött az ügy gyanúsítottjainak pere és a törökországi per vádlottjai közül többeket felmentettek. Szerinte „felelőtlenség lenne a török nemzet részéről, ha az ügyet egy olyan országba adnák át, ahol nincs igazságszolgáltatás”.

A 2020-ban kezdődött törökországi per nagyrészt szimbolikus jelentőségű volt, mivel Szaúd-Arábia megtagadta a gyanúsítottak kiadatását, a török törvények pedig nem teszik lehetővé olyan személyek elítélését, akik nem tettek vallomást.

Az 59 éves Hasogdzsit, a Washington Post szaúdi vezetéssel kritikus publicistáját 2018. október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán, ahová azért ment, hogy az esküvőjével kapcsolatos teendőket intézze. Török tisztségviselők szerint szaúdi „halálosztag” ölte meg, holttestét pedig feldarabolták.

Az amerikai hírszerzés jelentése szerint Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös rendelhette el a megölését. A koronaherceg cáfolta érintettségét, de Rijád később elismerte, hogy szaúdi ügynökök követték el a gyilkosságot, saját kezdeményezésükre. Az ENSZ 2019-ben megjelent jelentése szerint Khalid Alotaibi, a szaúdi királyi gárda volt tagjaként a 15 tagú kommandóban is benne volt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.