Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett pénzmosás és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítja a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó, békéscsabai központú Közösségi Misszió ügyvezetőit, dr. V. Gy.-t és dr. V. K.-t az ügyészség – erősítette meg a Magyar Narancs értesüléseit a Békés Megyei Főügyészség. A bűnszervezetben elkövetett pénzmosás becsült kártértéke meghaladja a 500 millió forintot.
A két vezetőt előzetes letartóztatásba helyezték, de a nyomozás nem elsődlegesen ellenük indult, hanem egy bizonyos, eddig nem azonosított K. L. ellen. Miatta kerültek előbb képbe, majd letartóztatásba a Közösségi Misszió vezetői.
A Magyar Pünkösdi Egyház a lap megkeresésére nem válaszolt, így nem tudni részleteket a Közösségi Misszió vezetői elleni büntetőeljárásról, hogy miért nem működtek a Magyar Pünkösdi Egyház belső ellenőrzési mechanizmusai ebben a konkrét ügyben, és terheli-e bármilyen felelősség vagy mulasztás az ügyben a Magyar Pünkösdi Egyházat.
A Magyar Narancs azt írja, hogy az Állami Számvevőszék végezte ellenőrzés szerint a Közösségi Misszió 2017-ben nem biztosította a szociális humánszolgáltatási közfeladat ellátására kapott költségvetési támogatások felhasználásának ellenőrizhetőségét. A későbbi években azonban az ÁSZ mindent rendben talált.
Az elmúlt években a Közösségi Misszió napelemes rendszerek telepítésén át több fajta képzési programban vett részt, részese volt energetikai korszerűsítésnek és 74 millió forintos bértámogatást kapott. A Közösségi Misszió más szervezetek és egyházak közreműködése mellett részt vesz népkonyhák üzemeltetésében és fenntartásában, de egyben tulajdonosa volt a 2011-ben alakult és évi több százmilliós forgalmat lebonyolító Csabakonyha Kft.-nek is.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.