Egy a magyarságban a végsőkig bízó zsidó vezető, akinek a háború után védekezni kellett

május 4., szerda 4:04

„A Zsidó Tanács elleni hangulatot jellemzi az a bon mot, ami különben Hollandiából került ide. Amikor éjnek idején a zsidó lakás ajtaján durva kopogtatás hangzik, kiszólnak: „Ki az?” – „A Gestapo” – hangzik a válasz. „Hála istennek, hogy nem a Zsidó Tanács!”– s megkönnyebbülve sóhajt fel az üldözött.”

A holokauszt történeteit ismerhetjük az áldozatok, a bűnösök és akár a szemtanúk perspektívájából is, de ez zavarba ejtően új. 75 év után másodszor is kiadták Munkácsi Ernő: Hogyan történt? Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához című könyvét, amit most Bohus Kata, Csősz László és Laczó Ferenc történészek több mint ötszáz jegyzettel és magyarázó tanulmányokkal láttak el.

Munkácsi Ernő a Pesti Izraelita Hitközség főtitkára és főügyésze volt, majd a megszállás után az úgynevezett Zsidó Tanács (judenrat) mellett látott el fontos tanácsadói, támogatói szerepet. Tehát formálisan nem volt a Tanács tagja, de informálisan nélkülözhetetlen és befolyásos szerepe volt a grémium körül (a történészek szerint ő fogalmazhatta a Tanács fontos kérelmeit, leveleit). A Tanácsok felállítása az összes megszállt területen Adolf Eichmannék gyilkos tervének fontos komponense volt. Ezt a szervezetet elvileg arra hozták létre, – rögtön a megszállás után egy nappal – hogy irányítsa és képviselje a zsidóságot úgy en bloc. Ami persze megközelítőleg sem létezett: nem volt olyan, hogy egységes zsidóság Magyarországon. Egy ortodox zsidó vallású magyart és egy rég kikeresztelkedett, asszimilálódott zsidó származású magyart egy egész világ választhatott el egymástól. Csupán az volt bennük a közös, hogy mindkettőt megfosztották a jogaitól, majd az életére törtek. Így aztán képviselni sem lehetett őket egységesen. Nem is ez volt a cél.

A Zsidó Tanács fő feladata a megszállók és a zsidóság közötti kapcsolattartás, a parancsok továbbítása és teljesítése volt. De fontosabb, hogy a valóságban arra szolgált, hogy megtévesszék és megosszák vele az üldözötteket.

Munkácsi pontos leírást ad a Zsidó Tanács és Eichmann 1944. március 31-ei találkozójáról, ahol a német SS-Obersturmbannführer kifejtette: „A háború után a zsidók szabadok lesznek, és azt tehetnek, amit akarnak. Mindaz, ami zsidókérdésben történik, tulajdonképpen csak a háború idejére szól, a háború befejeztével a németek megint a régi gutmütigek (jóindulatúak) lesznek, és mindent engedni fognak, mint azelőtt. Általában kijelentette, hogy nem barátja az erőszaknak, és azt kívánja, hogy e nélkül menjenek a dolgok. (...) Eddigi tapasztalatai szerint ott történtek csak erőszakosságok és kivégzések, ahol a zsidóság az ellenkezésbe csapott át.”

A németek látszólag jogokkal látták el a Tanácsot, és képviselettel ruházták fel a zsidóságot. Ezáltal a zsidónak minősített személyek haragja, gyűlölete, kétségbeesése a Tanácsra zúdult. Másfelől a nácik ezzel az eszközzel kiszervezték a Tanácsnak az egyre durvább jog- és vagyonfosztásokat. A megszállás után az egyik első ilyen megpróbáltatásról részletesen ír Munkácsi.

„Ez volt az első nagy megpróbáltatás, amellyel megindult a lavina.”

1944 április 4-én a szövetségesek komolyan bombázták Budapestet. A hatóságok a Tanácsot szólították fel, hogy a kibombázott keresztények számára 24 órán belül szabadítsanak fel és adjanak át 500 zsidók által lakott lakást berendezéssel együtt. A számot még aznap 1500-ra emelték. A Tanács utasításba kapta, hogy vezényelje le a kilakoltatások lehetetlen feladatát. Az otthonuktól megfosztottak felé azzal érveltek, hogy ha nem ők végzik el ezt a feladatot, akkor az SS fogja, és az minden üldözöttre nézve súlyos következményekkel járna.

„Ha a Tanács a terminusra nem üríti ki a lakásokat, majd kiürítik ők zsidóstól, mindenestől.”

A taktika lényege az volt, hogy áldozatot fordítottak szembe áldozattal. Így az ellenállás gondolata jó ideig komolyan fel sem merült.

Eichmannék és a magyar hatóságok egymással versenyezve vesztegetéssel, félrevezetéssel, fenyegetéssel sakkban tartották és felhasználták a Tanácsot a zsidóság megjelöléséhez, számbavételéhez, kirablásához, „tömörítéséhez”, megkínzásához, majd kiirtásához.

A Zsidó Tanácsban, illetve a zsidó vezetők között kétféle teljesen meddő vita zajlott. Az egyik, hogy kikben lehet inkább bízni, a németekben vagy a magyar államban.

A zsidó vezetők morbid módon azon torzsalkodtak egymással, hogy a két, ellenük szövetkező gyilkos közül melyikhez forduljanak könyörületért. Nem volt jó választás.

A másik őrjítő dilemma az volt, hogy mikor jön el az a pont, amikor letérnek a gyilkosok által kijelölt útról, mikor lehet felelősséggel kijelenteni, hogy már nincs értelme betartani a gyilkosok által diktált szabályokat, nincs menekvés, nincs más választás, mint az ellenállás. Munkácsi leírja, hogy a vidéki deportálások már zajlottak, amikor június 10. körül a radikálisabb és a mérsékeltebb tábor szembenézett egymással. Dr. Tamási Varga Imre orvos és cionista aktivista szenvedélyes beszédet intézett a Tanácshoz: „Nem látják-e – mondotta –, nem akarják tudomásul venni, hogy apáinkat, anyáinkat, testvéreinket hetvenedmagukkal taszítják be csendőrszuronyokkal a vagonokba, ahol emberganéban hurcolják őket ismeretlenségbe, a megsemmisülésbe? Lehet ezt tovább tűrni, szabad-e megelégedni beadványokkal és alázatos kérésekkel, s nem kellene-e az egészet a keresztény társadalom előtt feltárni? Ki kell ordítani a nagyvilágba, hogy meggyilkolnak minket, ellent kell állani, és nem szabad tovább gyáván engedelmeskedni!”

Varga Imrének nem sikerült meggyőznie Stern Samut a Tanács elnökét, kétségbeesésében másnap öngyilkosságot követett el.

Munkácsi Ernő egy mélyen vallásos, konzervatív, magyar hazafi volt és jogász, aki naivan, sőt elvakultan hitt a jog uralmában. Olyan szabálykövető volt, hogy még azokat a törvényeket és szabályokat is betartotta, amiket azért hoztak, hogy elvegyék az ő és családja életét.

A könyv szerint egy ponton végül ő is belátta, hogy nincs más út, mint az illegalitás. Röplapot, felhívást fogalmazott a keresztény magyarsághoz, amiben igyekezett feltárni a megsemmisülés szélére jutott magyar zsidóság sorsát, majd irgalomért könyörgött honfitársaihoz: „De ha puszta életünkért esdeklő szavunk hiábavaló lenne, akkor csak az a kérésünk a magyar nemzethez, hogy a deportálást megelőző és azt kísérő borzalmak és kegyetlenségek elhagyásával vessenek itthon véget szenvedéseinknek, legalább szülőföldünkben legyünk eltemetve.”

Munkácsi Ernő még akkor is bízott a keresztény magyar népben, az egyházakban és a magyar államban, amikor már a hazai zsidóság közel felét, nőket, csecsemőket, terhes anyákat, betegeket, haldoklókat marhavagonokba tuszkolták. Röpirata bőven elkésett, nem juthatott el sokakhoz, nem hozott változást.

Munkácsi ugyan túlélte a vészkorszakot, de a háborút követően súlyos vádakkal kellett szembenéznie. Több vizsgálat is zajlott ellene, ahol elhangzott, hogy a Zsidó Tanács passzivitásával, tétlenségével, hozzájárult a tragédiához. A vádak szerint Munkácsiék már májusban ismerték az auschwitzi jegyzőkönyvet, ami részletesen leírta, hogy mi várja az üldözötteket a vonatút végén, mégsem figyelmeztették a vidéki zsidókat: „1944. június 20-án a jegyzőkönyvben szereplő zsidók – köztük Munkácsi – tudták a vidéki zsidóság sorsát. Megállapítottam, fel sem merült bennük az egyetlen helyes gondolat, hogy a még itt lévőket értesítsék a veszélyről, hogy ezzel megadják nekik a lehetőséget arra, hogy cselekedjenek belátásuk szerint. Ekkor az országban már csak néhány tízezer zsidó volt. Ezeken nem segítettek.” Írta 1948-ban dr. Fisch Henrik kápolnásnyéki főrabbi, akinek egész családját kiirtották.

Munkácsinak nem csak a mulasztás és kollaboráció vádjával kellett szembenéznie a neológ izraelita vezetőkből álló vizsgálóbizottság előtt, hanem – mint a Tanács dokumentumainak egyetlen őrzője – a Tanács valódi tevékenységének utólagos meghamisításával is. Tehát a Hogyan történt? nem tudományos, nem történelmi írás, sokkal inkább egy üldözött jogi köntösbe bújtatott szubjektív védőbeszéde.

A címlapképet köszönjük a Fortepan gyűjteménynek.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt