Világszerte veszélyben vannak a papagájok

természet
május 5., 19:17
comments 2
  • Mi mozgatja a globális illegális papagáj-kereskedelmet?
  • Hogyan lehet a 30-40 méter magas fákon fészkelő papagájokat megszámolni egy perui esőerdőben?
  • És egyáltalán, hogyan lesz valaki magyar egyetemistából a világ másik felén papagájkutató?
  • Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Oláh György természetvédelmi biológussal, természetfilmessel.

Budapestről egy perui kutatóközpontba

Oláh György az Állatorvostudományi Egyetemen végzett alkalmazott zoológusként, és már akkor is a madarak, és elsősorban a papagájok érdekelték. Mint meséli, fiatalon neki is volt egy hullámos papagája, és amikor elkezdett utánaolvasni a fajnak, sorra akadt rá a varázslatos részletekre. Ugyanakkor azt ő sem gondolta, hogy ezzel a témával Magyarországon is lehetne komolyabban foglalkozni. Ám szerencséjére az egyetemi képzésük egy része a Természettudományi Múzeumban zajlott, ahol a hazai madarászat egyik szaktekintélye, a számos faj magyar elnevezését megalkotó Bankovics Attila volt a madárosztály kurátora.

photo_camera Oláh György Fotó: Garai Cintia/Wildlife Messengers

Oláh arra számított, hogy kb. ki fogják nevetni, amikor majd közli, hogy ő papagájokkal szeretne foglalkozni, de Bankovics maga is nagy világutazó volt, és összekötötte Oláht Romhányi Attilával, aki munkája szerint ugyan egy belgyógyász-szakorvos volt, de mellette hobbiszinten nagyon komolyan foglalkozott a papagájokkal, a legtöbb magyar nyelvű ismeretterjesztő könyvet akkoriban ő írta és fordította.

Romhányi és neje voltak azok, aki támogatni kezdték az egyetemista Oláh Györgyöt, meséltek neki a dél-amerikai és közép-amerikai útjaikról, és nem sokkal ez után jelentkezett egy önkéntes asszisztensi projektre a perui őserdő közepén lévő Tambopata Kutatóközpontba, ahol évtizedek óta kutatják az arapapagájokat. Oláh aztán alig fél éve volt csak önkéntesként a központban, amikor kiírtak egy pozíciót a központ vezetésére, amit megpályázott, és legnagyobb meglepetésére meg is kapta. Mint meséli, ekkor döbbent rá, hogy érdemes lenne még komolyabban foglalkozni ezzel a témával, innen került aztán Ausztráliába, ahol a doktori címét szerezte meg.

Miért eszik a papagáj agyagot?

„Rettentő sok kérdéssel szembesültem Peruban, amit még mindig nem tudunk a papagájokról” – mondja Oláh, aki példaként említi, hogy az egyik legnagyobb talányt a helyszínen egy hatalmas agyagfal jelentette. A kilencvenes években fedezték fel, hogy a falat rendszeresen ellepik a papagájok, és eszik az agyagot. Ez akkor komoly szenzáció volt, a National Geographic külön címlapot is szentelt neki, és ennek hatására jött létre a későbbi látogatóközpont is.

Arról, hogy miért esznek a papagájok az agyagot, Oláh elmondása szerint két elterjedtebb hipotézis létezik: a régebbi, és épp ezért ismertebb magyarázat szerint az agyagnak detoxikáló hatása van, és a papagájok ezzel védekeznek a különféle mérgező anyagok felszívódása ellen. A papagájok (főleg az arák) evolúciós előnye ugyanis éppen az, hogy olyan gyümölcsöket és magvakat is fel tudnak nyitni és meg tudnak enni, melyek még nincs teljesen megérve, és ezekben sok alkaloid előfordul, melyek mérgezőek is lehetnek.

photo_camera Fotó: SYLVAIN CORDIER/Biosphoto via AFP

Ez a magyarázat az agyag megkötő hatására épül, és Oláh szerint ugyan teljesen logikusan hangzik, de éppen a témavezetője, Donald Brightsmith állt elő egy másik magyarázattal. Ő ugyanis azt találta, hogy az agyagfalon vannak a papagájok által sűrűbben és kevésbé sűrűbben látogatott részek, és megvizsgálva ezeket a területeket, kiderült, hogy a lényeges különbség a nátriumtartalomban van. Azaz Brightsmith szerint feltehetően a “sóéhség” vezette a papagájokat a falhoz. Azt lehet tudni, hogy a perui esőerdőben élő papagájok étrendjének rettentő alacsony a nátriumtartalma, idáig ugyanis nem jut el az óceánok sós párája, és az idegrendszer megfelelő működéséhez elengedhetetlenül szükséges nátriumot valahogy pótolniuk kell. Ennek a magyarázatnak a valószínűségét erősíti, hogy Dél-Amerikában máshol is előfordulnak agyagfalak, de ott nem járnak oda olyan sűrűn enni a madarak, ezért Oláh elmondása szerint ma már inkább efelé a magyarázat felé hajlik a tudományos konszenzus.

Miért pont a papagájok?

Arra a kérdésre, hogy miért pont a papagájok kezdték el ennyire foglalkoztatni, Oláh egyik magyarázatként a faj intelligenciáját említi: a papagájok egyik különlegessége, hogy nagyon nagy az agyuk térfogata a testükhöz viszonyítva, a varjakkal vannak ebben egy szinten. Ez megmutatkozik az intelligenciájukban is: szociális interakcióikban, tanulási képességeikben is kilógnak a legtöbb madárfaj közül. És éppen azért válhattak annyira felkapott háziállattá, mert képesek utánozni az emberi hangokat és beszédet.

photo_camera Fotó: SERGIO PITAMITZ/Biosphoto via AFP

A vokalizáció a természetben is nagyon fontos a papagájok számára. Míg az énekesmadarak leginkább a territórium jelzésére és a párválasztásra használják dalaikat (például a kockás mézevő), addig a papagájok egy sokkal szélesebb, funkcionális repertoárral rendelkeznek, a fiókák éhesen kéregető hangjától kezdve, a társadalmi összetartozáson, duetteken, vagy agressziót kifejező hangokon át, egészen a veszély jelzéséig. Az egyik leggyakrabban használt hangjuk a kapcsolatok fenntartását szolgálja. Az amazonasi papagájok például hatalmas területeket laknak be, és eltérő régiókban más „dialektusban beszélnek”, amit egy idősebb korban távolról odakerülő fajtársuk nem is feltétlen ért meg. De ennek a papagájfajnak az egyedei fiatalon vándorolnak, nagyon messzire el tudnak jutni a fészküktől, és ilyenkor még meg tudják tanulni az ott használt kommunikációs kifejezéseket, melyek például egy ragadozó érkezésére vagy egy sok gyümölcsöt tartalmazó fára figyelmeztetnek.

A papagájokkal kapcsolatban gyakran emlegetett ismeret, hogy a legtöbb faj egyedei monogám kapcsolatban élnek, de Oláh elmondása szerint egyre több kutatás kérdőjelezi meg, hogy mennyire tartósak ezek a kapcsolatok: vannak például fajok, melyeknél már megfigyelték, hogy minden évben másokkal állnak párba, és előfordul, hogy egy pár később ismét összejön.

Ezt találták például a kistestű fecskepapágjok esetében is Ausztráliában, ahol kívülről megfigyelve úgy tűnik, hogy egy monogám pár alkot egy fészket, de a fiókák DNS-ét vizsgálva kiderült, hogy egy fészken belül sem volt feltétlen mindenkinek ugyanaz az apja. Oláh szerint ez egy evolúciós stratégiaként is értelmezhető, hiszen a fecskepapagájból is nagyon kevés van már a vadonban, és ez a szaporodási rendszer, noha nem tudatosan, de feldúsítani látszik a genetikai állományukat.

Egyre inkább veszélyben

A fecskepapagájok története nem egyedi: a világon jelenleg olyan 400 körüli papagájfaj él, és e fajoknak nagyjából a harmada számít veszélyeztetettnek. A veszélyeztetettséget jelző vörös listát kétévente vizsgálják felül, és mint Oláh elmondta, időnként előfordul, hogy egy faj lejjebb kerülhet a listán, például mert időközben új populációt fedeztek fel, de azért nem ez a jellemző:

„ha mindezeket a változókat figyelembe vesszük, akkor azt látjuk, hogy a papagájok tényleg iszonyatosan gyorsan hanyatlanak, más madárcsoportokkal összevetve a papagájok sokkal gyorsabban kerülnek egyre feljebb és feljebb a vörös listán.

A hanyatlás okait kereső kutatások általában ugyanazokat a tényezőket hangsúlyozzák, és az ipari mezőgazdaság térhódítása és az erdőirtások az élenjáró okok között vannak. Oláh részt vett egy olyan kutatásban, ahol például a fakitermelés növekedésének következményeit vizsgálták, a papagájok ugyanis nem maguknak építenek fészkeket, hanem öreg fák odvaiban húzzák meg magukat, és ha eltűnnek ezek az idősebb fák, akkor nem marad fészkelőhelyük sem.

De az erdők nemcsak fészkelőhelyet, hanem táplálékforrást is jelentenek: a legtöbb papagájfaj „vegetáriánus” életmódot folytat, bogyókon, gyümölcsökön, nektárokon élnek, és a természetes erdők visszaszorulásával egyre nehezebben találnak maguknak élelmet. A papagájok veszélyeztetettségét növelő tényező az invazív fajok megjelenése is. Ez főleg a szigetországokban probléma, ahol az újonnan megjelenő patkányok, macskafélék kipusztítják a fészkeket. Nem véletlen, hogy a legtöbb, mára kihalt ismert papagájfaj szigetlakó volt.

A kutatások során azt találták, hogy a papagájfajokat veszélyeztető tényezők között nagy jelentősége van az illegális kereskedelemnek is. Ezt a témát Oláh azóta kollégáival több külön kutatásban is vizsgálta. Mint mesélte, alapvetően azért, mert úgy látják, hogy míg kutatóként vélhetően nem sokat tudnak tenni a mezőgazdaság térnyerése vagy erdőirtások ellen, az illegális állatkereskedelem egy jóval kézzelfoghatóbb terület, amivel szemben talán könnyebben lehet eredményeket elérni.

Globálisan nézve a kisállat-kereskedelem Európában egy meglehetősen szabályozott terület, ám Dél-Amerikában vagy Dél-Kelet-Ázsiában sokkal nagyobb tere van az engedélyek nélkül tevékenykedő kereskedőknek. Így fordulhat elő, hogy ezekben a régiókban vannak olyan madárfajok, melyek a természetben már kritikus helyzetben vannak, fogságban viszont sokkal több él belőlük. Ilyen a kéktorkú ara, melyből pár száz példány élhet még vadon Bolíviában, de fogságban nagyon elterjedtek. Az ilyen fajok tenyésztése amúgy nem feltétlenül illegális, csak a tenyésztőnek papírokkal kell tudnia igazolnia, hogy a madarai nem a bolíviai vadonból származnak.

Kutatásukban arra is kíváncsiak voltak, hogy miért fogják be a papagájokat, és mi lesz a madarak sorsa. Oláh elmondása szerint az derült ki számukra, hogy alapvetően kétféle motiváció létezik: van egy opportunista megközelítés, amikor mondjuk egy falu környékén sok papagáj él, és a helyiek egyszerűen csak plusz bevételi forrásként tekintenek a madarakra. És van a nagyobb léptékű, szervezett bűnözői keretek között működő megközelítés, ami kifejezetten a ritka, értékes fajokra koncentrál. Indonéziában azt találtak, hogy a két megközelítés egyszerre volt jelen, míg mondjuk Mexikóban főleg a szervezett bűnözés uralja ezt a terepet, és konkrét bizonyítékaik vannak arról, hogy a kábítószer-kereskedő bandák is érintettek az illegális madárpiacban: ugyanazokat a csempészutakat használják a madaraknál, mint a drog esetében, és sokszor ugyanazok a szereplők is.

Ezt főleg az magyarázhatja, hogy az illegális papagájkereskedelemben még mindig rengeteg pénz van. Elsősorban azért, mert az állattenyésztőknél lévő egyedek sem élnek örökké, és a beltenyészet veszélye miatt szükség lehet újonnan befogott állatokra. Emellett a kereslet is egyre növekszik az egzotikus papagájok tartására, és ennek kézzelfogható nyomai vannak a vadon élő populációkban.

Az, hogy melyik piacon melyik madár számít értékesnek, erősen függ a helyi kultúrától: Indonéziában például nagyon népszerűek a fehér színű kakadufélék, melyeket egy európai szem nem feltétlen tart annyira izgalmasnak, itt inkább a szivárványszínű vagy piros-sárga-kék színű madarak a felkapottak. Emellett Dél-Kelet-Ázsiában az énekes madarak is nagyon népszerűek: mint Oláh mesélte, úgy vásárolják őket a helyi piacokon, mint máshol a vágott virágot, és sajnos számos egyed nagyjából annyi időt is él. Milliós nagyságrendben fogják be a madarakat az erdőkből, melyek lassan teljesen elnémulnak.

Mint Oláh György meséli, a nemzetközi madárkereskedelem főleg a felfedezések és a gyarmatosítások után indult meg, a távoli földekre megérkező európaiak a színpompás, egzotikus madarakat elkezdték visszahordani az európai udvarokba, ez pedig sok madárfaj sorsát megpecsételte. A karibi térségből például az összes arapapagáj kihalt: Oláh elmondása szerint nem is tudni pontosan, hány faj élt ott, a becslések 2 és 10 között mozognak. De az erősen sejthető, hogy ezek a fajok mind a kereskedelem fellendülése, az erdőirtás és az európiai piacok megnyílása miatt pusztultak ki.

A mai napig előfordul, hogy régi festményeken, útleírásokhoz készült illusztrációkon olyan papagájfajok tűnnek fel, melyekről nehéz eldönteni, hogy csak a festő ecsetje szaladt meg, vagy tényleg egy olyan madarat festett le pontosan, melyet mi már nem ismerhetünk. Nemrég pedig egy olasz freskón bukkant fel egy kakaduszerű madár, és a történet érdekessége, hogy a freskó akkor készült, amikor még jelenlegi tudásunk szerint nem is fordulhattak volna elő Európában kakaduk, hiszen az ismert kereskedelmi utak nem léteztek még ekkor. Oláh a freskóról szóló cikket elküldte egy indonéz papagáj-szakértőnek, aki megerősítette, hogy egy sárga bóbitás kakadu van odafestve, és ő sem értette, hogyan kerülhetett ez az olasz freskóra.

Nehéz őket csapdába csalni

A vadon élő papagájpopulációk vizsgálata amúgy egyáltalán nem könnyű feladat: még ha aggasztó mértékben is zajlik az erdőirtás Dél-Amerikában, a megmaradt esőerdők így is hatalmas területeket fednek le, és ezek nagy részén nem vezetnek keresztül utak. Oláh is volt már részese olyan expedíciónak, amikor machetével előrehaladva próbáltak beljebb jutni az erdőben, de ez egyrészt rendkívül lassú, másrészt meg nem is mennek vele sokra, hiszen a vizsgálandó fészkek sokszor 30-40 méter magas fák odvaiban vannak.

photo_camera Fotó: Garai Cintia/Wildlife Messengers

Ezért sokkal gyakoribb kutatási mód, hogy a folyókon közlekednek, és távcsővel figyelik a fészkelőodúkat, nézik, hogy vannak-e benne papagájok, mekkora az élet odafenn. Ha találnak egy aktív fészket, akkor megmásszák a folyóközeli fákat, hogy kiderüljön, hány tojás és fióka van benne, így lehet ugyanis megbecsülni a helyi populáció reprodukciós rátáját. A papagájfajok azonosításának másik régóta kedvelt eszköze a hang alapján történő számlálás: a fajok vokalizációja nagyon eltérő, ezért hallgatva az erőd hangjait, fel lehet mérni, hogy egy adott területen melyik fajból nagyjából hány példány fordul elő.

És a technológiai fejlődés a papagájkutatás területén is teremtett új lehetőségeket: immár van lehetőség az elhullajtott tollak genetikai vizsgálatára, így invazív beavatkozások vagy a madarak csapdázása nélkül is meg lehet becsülni egy populáció állapotát. Ehhez nincs másra szükség, csak rendszeresen gyűjteni a tollakat ugyanazon a területen, és a genetika által kideríteni, hogy ezeket hány egyed hullajtotta el. Hasonlóan működik ez, mint a gyűrűzés-visszafogás módszere: egy idő után ha minden befogott egyeden van már gyűrű, az azt jelenti, hogy kicsi a populáció, ha viszont rendszeresen sikerül befogni olyan egyedeket, melyek még nem voltak megjelölve, akkor nagyobb a populáció mérete.

A tollak genetikai vizsgálata azért is jóval hatékonyabb eszköz, mert a kifejlett papagájokat intelligenciájuk miatt nagyon nehéz befogni: a függönycsapdákat rendszeresen kikerülik, és nem ritkán trükkökre, illetve némi szerencsére is szükség van, hogy sikerüljön elkapni egy gyűrűzésre szánt példányt. Szintén újabb genetikai kutatási módszer a szúnyogcsapdák kihelyezése: a szúnyogokat befogás után ledarálják, és az általuk gyűjtött vérből vissza tudják nézni, hogy milyen állatokat csíptek meg, ezáltal egy durva becslest kaphatunk az adott terület faunájáról.

És mára elérhető módszer lett az ősi DNS-ek kutatása is: honlapján Oláh is ír olyan esetekről, amikor nagyon régi tollakat vizsgálva sikerült papagájokkal kapcsolatos információkat kinyerniük. Peruban például a fővároshoz, Limához közel akadtak rá 900 éves, az inka korszakot megelőző sírokra, melyekből olyan tolldíszek kerültek elő, amiket a helyi régészek sem tudtak azonosítani. Oláh egy ausztrál laboratórium segítségével volt képes megfejteni, hogy az Andok túloldaláról, a perui esőerdőkből származó papagájfaj tolláról volt szó. Ez az eredmény is azt igazolta, hogy ezer évvel ezelőtti kultúrák már javában kapcsolatban álltak egymással, és a köztük fekvő Andok ellenére kereskedhettek is. De Oláh elmondása szerint kerültek már elő az Egyesült Államok déli államaiból is olyan régészeti leletek, melyek azt mutatták, hogy a pueblo őslakosok falvaiban mar tenyészthettek is arapapagájokat, vélhetően éppen a színes tolluk miatt.

Halovány remények

Oláh György a tudományos kutatások mellett dokumentumfilmesként is dolgozik, jelenleg a BBC természettudományi részlegével dolgozik, több független filmjét pedig magyar nyelven is el lehet érni a nonprofit szervezetük csatornáján. A filmeket elmondása szerint vállaltan azért is készíti, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet, hogy a papagájok veszélyben vannak. Ezzel együtt nem túl optimista, ha a papagájok jövőjéről van szó:

„Konzervációs biológusként nehéz lemondani róluk, és nyilván próbálunk értük harcolni, megtenni, amit lehet; de nem túl pozitívak a kilátások, szerintem számos fajuknak nem sok esélye van a megmaradásra” – mondja Oláh, aki szerint ha sikerülne is előrelépéseket elérni az illegális papagáj-kereskedem terén, és felszámolnák az illegális piacokat, arra nagyon kis esélyt lát, hogy sikerül megállítani az erdőkitermelést mondjuk Brazíliában vagy globálisan átalakítani a mezőgazdaság működését egyik napról a másikra.

„Nyilván ez a cél, nem azt mondom, hogy hagyjuk így, ahogy most van, de főleg negatív példákat látni” – teszi ehhez hozzá. Akadnak persze természetvédelmi kísérletek a világban, melyekre érdemes lehet odafigyelni, Brazíliában például egy nemrég létrehozott rezervátumban próbálnak most visszavadítani a vadonból már eltűnt fajokat, de a hasonló próbálkozásokból lehet tudni, hogy rendkívül nehéz egy populációt újra létrehozni. Ráadásul nem elég kijelölni egy területet rezervátumnak, de azt utána őrizni is kell a vadászok és az illegális állatkereskedők elől, ez pedig komoly állami erőforrásokat igényel.

A papagájok védelme azért is fontos lenne, mert számos olyan ökológiai szerepet is betöltenek, melyeket csak a közelmúltban kezdtünk el felismerni: például táplálkozás közben olyan sebességgel és vehemenciával pusztítják a magvakat, hogy nagy mennyiségben pazarolnak is, ennek pedig nagyon nagy szerepe van a flóra terjesztésében. Épp ezért, ha eltűnnek a papagájok, annak Oláh szerint súlyos következményei lehetnek az esőerdők biológiai sokszínűségére nézve is, ez pedig az egész ökoszisztémát károsíthatja.

Ami esetleg némi reményt jelenthet a papagájok számára, az Oláh elmondása szerint az, hogy úgynevezett zászlóshajó-fajok, azaz népszerűek az emberek koreben, és a pandákhoz hasonlóan lehet papagájokra természetvédelmi kampányokat alapozni. „Ha általuk meg tudjuk védeni az erdőket, akkor esélyünk van, hogy a papagájok is fennmaradnak. Hogy ez mire lehet elég, az a következő évtizedekben fog kiderülni.”

Felső kép: Cyril Ruoso / Biosphoto / Biosphoto via AFP

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt