Finnország bejelentette csatlakozási szándékát a NATO-hoz

külföld
2022 május 12., 07:17
comments 12

„Finnországnak kérelmet kell benyújtania a NATO katonai szövetséghez való csatlakozásra” - mondta Sauli Niinistö finn elnök és Sanna Marin miniszterelnök csütörtöki közös nyilatkozatában.

„Finnországnak haladéktalanul kérvényeznie kell a NATO-tagságot” - mondta Niinistö és Marin.

A teljes közleményben azt írják:

„Tavasszal fontos megbeszélésre került sor Finnország lehetséges NATO-tagságáról. Időre volt szükség ahhoz, hogy a parlament és az egész társadalom kialakítsa álláspontját az ügyben. Arra is idő kellett, hogy szoros nemzetközi kapcsolatokat alakítsunk ki a NATO-val és annak tagországaival csakúgy, mint Svédországgal. Szerettük volna a szükséges teret megadni a vitának. Most, hogy közeleg a döntéshozatal pillanata, egyenrangú álláspontot képviselünk, tájékoztatásul a képviselőcsoportok és pártok felé is. A NATO-tagság erősítené Finnország biztonságát. Finnország pedig a NATO tagjaként az egész katonai szövetséget megerősítené. Finnországnak haladéktalanul kérvényeznie kell a NATO-tagságot. Reméljük, hogy a döntéshez még szükséges nemzeti lépéseket a következő napokban gyorsan megteszik.”

A bejelentés senkit sem ért váratlanul, hamarosan pedig Svédország is bejelentheti csatlakozási szándékát. Moszkva többször óva intette a két országot a csatlakozástól, Putyin pedig „súlyos katonai és politikai következményekkel” fenyegetőzött. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.