Kis keleti offenzívává alakulhat az oroszok nagy keleti offenzívája

külföld
2022 május 13., 05:23
comments 5

Putyin tervez, az orosz hadsereg moráljának szétesése végez. Az orosz haderő minden jel szerint feladta a keleti arcvonalat védő ukrán főerő átkarolását célzó nagy keleti offenzíváját, és egy annál sokkal korlátozottabb cél megvalósítására, Szeverodoneck városának bekerítésére koncentrálhat, írják a brit katonai felderítés adataira hivatkozva napi összefoglalójukban az Institute for the Study of War elemzői.

link Forrás

Mint arról csütörtöki elemzésünkben már szót ejtettünk, az ukrán hadsereg harkivi ellentámadásával védekezésre kényszerítette az oroszokat, akik emiatt kénytelenek voltak erőket elvonni Izjum térségéből, ahol március eleje óta a háború egyik döntő ütközete zajlik. Innen, az izjumi zsebből dél felé kitörve tervezték bekeríteni a donbászi frontot tartó ukrán főerőket, hogy aztán a katlanba zárt csapatokat módszeresen felszámolják. Ebből azonban egy hónap alatt semmi se valósult meg, és most a brit katonai felderítés szerint fel is adták ezt a csapásirányt. Mi több, a Harkiv alól az ukrán ellentámadás miatt hátravont csapatokat sem ide, hanem a luhanszki front középső szakaszára vezényelték át.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.