Március végén-április elején 2261 ember töltötte ki azt a kérdőívet, melyben az ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszékének kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy akik valamilyen módon segítettek az Ukrajnából érkező menekülteknek, azok miért tették ezt, milyen elvárásaik vannak a menekülőkkel kapcsolatban, és ezek az elvárások hogyan befolyásolják a segítési hajlandóságot.

A Kende Anna, Faragó Laura, Lantos Nóra Anna és Hadi Sam Nariman által közreadott eredmények alapján a kitöltők 60 százaléka volt nő, átlagéletkoruk 46 év, 82 százalékuk rendelkezik egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, 58 százalékuk budapesti, és önbesorolás szerint 62 százalékuk tartotta magát inkább baloldalinak, 13 százalék inkább jobboldalinak, míg 25 százalékuk egyik oldalra sem sorolná magát.

A segítségnyújtás jellege így alakult: (egy ember többféle módon is segíthetett):

• 89% adományozott pénzt vagy tárgyakat
• 41% osztott meg információkat, posztolt közösségi médiában
• 32% segített személyesen pályaudvaron vagy máshol
• 14% fogadott be menekültet az otthonába
• 20% segített valamilyen egyéb módon

A kutatás után készült első összefoglaló szerint kevesebb mint egy hónappal a menekültválság kezdete után még kevesen számoltak be a kiégés tüneteiről és az ún. együttérzési fáradtságról, amely abból fakad, hogy lelkileg megterhelő folyamatosan mások szenvedésével és nehéz sorsával szembesülni, illetve abból, hogy mindig több a feladat, mint amennyit el lehet végezni. A kiégés erős tüneteiről csupán a válaszadók 1%-a számolt be, 20% jelzett közepes mértékű kiégési tüneteket és 79%-nek csupán kismértékben vagy egyáltalán nem voltak ilyen tünetei.

A kutatók a motivációkat vizsgálva megkülönböztették az úgynevezett jó szándékú cselekvést, melynek hátterében annak a rossz érzésnek a csökkentése áll, amit mások szenvedése okoz számunkra, és az az ok, hogy a segítéstől jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Emellett megkülönböztették az átpolitizált segítési motivációt is, azaz amikor a válaszadó azt mondta, hogy azért segít, mert ezzel is szeretné kifejezni, hogy elítéli Putyin és Oroszország háborús agresszióját.

Az elsődleges eredmények szerint „a jó szándékú motivációk közepes mértékben voltak jelen: a válaszadók 22%-ára kifejezetten jellemző volt, 49%-ára közepes mértékben, és 29%-ára kevéssé. Míg az átpolitizált motivációk hangsúlyosabbak voltak, a válaszadók 57%-a számolt be arról, hogy ez késztette a segítségnyújtásra, 29%-a közepes mértékben számolt be erről, és 13%-ra nem volt jellemző. Amikor azonban arra kérdeztünk rá, hogy elsősorban az áldozatok iránt éreznek sajnálatot vagy az agresszor iránt dühöt, az agresszor iránti dühnél nagyobb mértékű sajnálatról számoltak be.”

A menekültekkel kapcsolatos elvárásoknál azt vizsgálták, hogy mennyire fontos a válaszadó számára a segítségnyújtás szempontjából, hogy a menekültre bizonyos tulajdonságok vagy viselkedésmódok legyenek jellemzők. Mint írják az eredményeket bemutató közleményben, pozitív menekült sztereotípiaként írték le azt, amikor valaki fontosnak tartotta, hogy a menekült hálás legyen, rászoruló legyen, kulturális hátterét illetően pedig hasonló a válaszadóhoz. Összességében csak 2%-nyi válaszadó tartotta mindezeket kiemelten fontosnak a segítségnyújtás során, 32% közepesen fontosnak, és 66% számára ezek nem voltak fontosak.

A kutatók azt találták, hogy azt, hogy egy személy valamilyen kis befektetéssel járó segítségnyújtást hajlandó legyen végezni (pl. közösségi médiában posztolás, adományozás, ételkészítés) semmilyen demográfiai jellemző vagy politikai orientáció nem jósolja be önmagában, azonban mind a jóindulatú, mind az átpolitizált motivációk inkább valószínűsítik, hogy valaki hajlandó-e valamit tenni. A segítségnyújtási hajlandóságot azonban negatívan jósolja be az, hogy valaki számára mennyire fontos elvárás, hogy a menekült megfeleljen a pozitív menekült sztereotípiáknak.

Pontosan ugyanezt az eredményt találták a magasabb bevonódást megkövetelő segítségnyújtás esetén (elszállásolás, menekültek autóval történő szállítása, gyerekekre vigyázás), de itt még egy enyhe pozitív hatása volt a baloldali politikai orientációnak is. Tehát minél inkább azonosította magát valaki baloldaliként, annál inkább lenne hajlandó nagyobb bevonódást igénylő segítségnyújtásra, miközben az alacsonyabb mértékű segítségnél nem volt jelentősége a politikai orientációnak, írják az ELTE kutatói, majd így folytatják:

„Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a segítségnyújtás mindenek felett értékalapú volt, és a válaszadóink segítségnyújtási hajlandóságát leginkább az jósolta be, hogy mennyire gondolták úgy, hogy morális kötelességük segíteni. A válaszadók 73%-a számolt be arról, hogy azért segít, mert ez a helyes viselkedés ilyen helyzetben, 25% közepes mértékben azonosította ebben a segítés okát, és csupán 2% nem ezért segített.”

Vizsgálták azt is, hogy mennyire valószínű, hogy más menekült csoportok tagjainak is segítene a válaszadó. Három csoportot soroltunk fel: roma, szíriai és afrikai menekültek, akik akár Ukrajnából vagy más országból is érkezhetnek Magyarországra. A válaszadók 24%-a biztosan vagy valószínűleg nem segítene roma menekülteknek ugyanúgy, mint amilyen segítséget most ad az Ukrajnából menekülőknek. 17% nem tudja eldönteni és 59% adna hasonló vagy ugyanolyan segítséget.

A szíriai menekültek esetén szintén 24% az elutasítók aránya, 16% nem tudja és 60% segítene. Afrikai menekültek esetén 25% nem, 18% nem tudja 57% adna segítséget.

A három külcsoportra adott hasonló reakció azért is figyelemreméltó, mert Ukrajnából nagy számban érkeztek magyar anyanyelvű roma menekültek is, akiknek ennek tükrében várhatóan ugyanazzal az idegenellenességgel és rasszizmussal kell szembenézniük, mint a más kultúrájú, más bőrszínű menekültek – áll az összefoglaló végén.